Efezusban második apostoli útján járt először Pál (ApCsel. 18,19-20). Akkor csak rővid ideig maradhatott, de mivel megértette mekkora jelentősége van ennek a kereskedelmi utak kiindulópontjában fekvő, élénk forgalmú városnak az evangélium elterjesztésében, harmadik útján egyenesen Efezusba tartott. Három évet töltött ott eredményes apostoli munkában (ApCsel. 19,1-ApCsel. 20,1). A kb. kétszázezer lakosú, gazdag kereskedőváros abban az időben a Római Birodalom Kis-Ázsia dálnyugati részén fekvő, Ázsia nevű tartományának volt a székhelye. Vallási jelentőséget Artemisz istennőnek az ókori világ csodái közé számító, fényes temploma adott a városnak. A világ minden tájáról érkeztek ide zarándokok, s emlékül magukkal vitték a templomnak és az istennő szobrának fémből készült kicsinyített mását. Szent Pál eredményes munkájára jellemző, hogy azért kellett elhagynia a várost, mert az emléktárgyakat készítő mesteremberek attól való félelmükben, hogy üzletük tönkremegy, lázadást szítottak ellene (ApCsel. 19,23-40).
Az apostol szokásához híven először a helybeli zsidó telepeseknek hirdette az evangéliumot, s csak akkor hagyta el a zsinagógát, amikor a zsidók egy része nyíltan ellene fordult. Magával vitte a hívő zsidókat és a pogányok közt folytatta az apostolkodást. A következő két esztendő folyamán valószínűleg nemcsak helybeliek, hanem a szomszédos városok lakói közül is többen hallgatták Pált, s így jutott el az evangélium Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe és Filadelfiába. Az apostol Efezus elhagyása után is bensőséges kapcsolatban maradt híveivel és útja végén, mielőtt a rá váró szenvedések és fogság sejtelmével Jeruzsálembe indul, Milétoszban könnyek között búcsúzik el szeretett egyházának elöljáróitól. (ApCsel. 20,17-38).
Jeruzsálemben Pál hamarosan fogságba jut, majd fogolyként Rómába kerül. Innen röviddel 63-ban bekövetkezett felmentése előtt Tichikusz nevű munkatársát küldi a kolosszei hívekhez és Filemonhoz írt levelével Kis-Ázsiába. Mivel az efezusi levelet is fogságból írta (Ef. 4,1; Ef. 6,20) és Tichikusszal küldte (Ef. 6,21), azonkívül mivel a levél tartalma hasonlít a kolosszei levél tartalmához, bizonyosnak látszik, hogy ezt a levelet is első római fogságából a kolosszei levéllel egy időben írta.
A levél címzettjeivel kapcsolatban némi nehézséget okoz, hogy a két legrégebbi kéziratban a címzésben hiányzik Efezus városának neve. Több szerző azt is megjegyzi, hogy a levél hangja nem közvetlen és személyes, mint Pál többi leveleié, pedig hosszú efezusi tartózkodása idején bizonyosan sok hívővel került benső kapcsolatba. Mindebből arra következtetnek, hogy egy, Kis-Ázsia nyugati részének több egyházához intézett körlevéllel van dolgunk. Mivel Efezus neve a többi kódexben szerepel, valószínűleg az eredeti címzésben is benne volt, mint a vidék fővárosának és anyaegyházának neve.
A gazdag tartalmú levél első része a megváltás isten-emberi művéről szól (1-3. fejezet): Isten Krisztus által megváltja, s benn, mint főben, új egységbe foglalja a bűnbe esett világot. A krisztusi megváltás as hívőkben valósul meg. Az egyház Krisztus titokzatos teste, a zsidóságból és pogányokból megtért hívők szent egysége és egyetemes közössége. Erre a tanításra különösen azért volt szükség, hogy a hívek közt teljesen tudatossá váljék a megtért zsidók és pogányok egyenrangúsága Isten országában (Ef. 2,11-22), és hogy az egymástól távolabb eső egyházak hívei is valamennyien az egyetemes egyház tagjának érezzék magukat. A levél második része buzdítás az egyetértésre és az életszentsége (4-6. fejezet).
Ez a levél apostoli tanúskodás az egyház szentségéről és egyetemes katolicitásáról.