Douglas Adams: Dirk Gently Hollisztikus nyomozóirodája Édesanyámnak, akinek nagyon tetszett a Lóról szóló rész. A SZERZÖ ELÖSZAVA A könyvben szereplô St. Cedd's kollégium leírásánál némi- képpen támaszkodtam a cambridge-i St. John's kollégiumról ôrzött emlékeimre, habár más kollégiumoktól is kölcsönöz- tem. A valóságban Sir Isaac Newton a Trillity College, Sa- muel Taylor Coleridge Pedig a Jesus College diákja volt. A lényeg az, hogy a St. Cedd's kollégium teljesen fiktív ki- taláció, és az esetleges hasonlóság, amely bármely intéz- ménnyel vagy személlyel fennáll - akár élô az illetô, akár holt, akar kísértetként bolyong az éjszakában - a puszta vé- letlen mžve. Douglas Adams London, 1987 1. Most nem lesznek tanúk. Most nincsen más, csak a kihalt föld, a dübörgô mennydör- gés és az északkelet felôl jövô, szüntelenül szitáló esô, amely a világ legjelentôsebb eseményeit kísérni szokta. A tegnapi és tegnapelôtti viharok, a múlt heti áradások már lecsendesedtek. A fellegek még mindig esôtôl dagadtak, de a sžržsödô esti félhomályban már csak búsan szemerkélô cseppek hullottak az égbôl. Szél süvített az elsötétedô síkságon, keringett kicsit az alacsony dombok felett, aztán átsöpört egy szük völgyön, ahol egy szerkezet állt, egy toronyféleség, magányosan és ferdén emelkedett a lidérces sártenger közepén. Megfeketedett torony-csonk volt csupán, úgy állt ott, mint a pokol legdögletesebb bugyrából kilövelô magma-kitörés, és egészen különös szögben dôlt meg, mintha nem önnön jelentékeny súlya taszítmá féloldara, hanem valami más sokkal borzalmasabb dolog. Halottnak látszott, idôtlen idôk óta halottnak. Nem mozdult semmi más, csak a sárfolyam, amely lomhán hömpölygött el a torony mellett a völgyben. Ugy egy kilométerrel arrébb a folyam egy hasadékba ömlött, és el- tžnt a föld gyomrában. De ahogy leszállt az est, kiderült, hogy a torony mégsem teljesen élettelen. Valahol a mélyén egy halovány piros fény pislákolt. A fény éppen csak hogy látható volt - most persze tekint- sünk el attól, hogy nem volt ott senki, aki láthatta volna, mert nem voltak tanúk, most nem -, de azért mégiscsak fény volt. Percrôl percre kicsit erôsebb és fényesebb lett, az- tán fokozatosan elhalványodott, és majdnem kialudt. Ugyan- ekkor egy halk, sivító hang sodródott a szélben, üvöltô csúcspontra erôsödött, aztán gyászosan elhat. Telt-múlt az idô, aztán felbukkant egy kisebb és mozgé- konyabb fény. A talaj szintjénél jelent meg, és olykor-oly- kor megtorpanva, szökdécselve megkerülte a tornyot. Aztán a fény, és az alig kivehetô, árnyékba burkolózó alak, aki a fényt vitte, eltžnt a szerkezet belsejében. Eltelt egy óra, és beállt a teljes sötét. A világ halottnak látszott, az éj üresnek. Aztán a torony csúcsának közelében ismét megjelent egy fény, és most sokkal határozottabban erôsödött. Gyorsan el- érte a korábbi legnagyobb fényességet, majd tovább erôsö- dött és erôsödött. A fényjelenséget kíséró jajveszékeló hang egyre magasabban és élesebben sivított, míg végül üvöltô sikolyba csapott át. A hang egyre sivitott, miközben vakító zajba és fülsiketítô vörösségbe olvadt minden. Aztán hirtelen a hang és a fény is megszžnt. Egy ezredmásodpercig néma sötétség honolt. A torony alól a sárból egy meglepô, sápadt fény villant elô és kezdett kiáradni. Az ég összeszžkült, egy sár-hegy összeomlott, ég és föld egymásra bömbölt, valami borzal- mas rózsaszín fény robbant, hirtelen zöld és futó narancs- sárga festette meg a felhôket, aztán az összes fény eltžnt, és az éjszaka jégre mélységes, iszonyatos sötétségbe borult. Nem hallatszott többé más hang. csak a vízcseppek bak csilingelése. Másnap reggel a nap szokatlan ragyogasal kelt fel, min- den melegebb, verôfényesebb, tisztább volt, legalábbis annak tžnt, vagy legalábbis annak tžnt volna, ha lelt volna ott valaki, hogy észrevegye - egyszóval gyönyöržbb nap volt, mint a világ teremtése óta bármelyik. A völgy vihar tépázta romjain egy tiszta vizž folyó csörgedezett át. És az idô komolyan telni kezdett. Egy magas sziklás kiszögellésen egy Elektromos Szerze- tes ült egy unott ló hátán. Durva szövésž csuklyája alól mere- ven bámult le egy völgyre, amely némi problémát okozott ne- ki. Meleg volt, a nap magasan állt az üres és párás égen, szórta sugarait a szürke sziklákra és a csenevész, kiszáradt fžre. Nem mozdult semmi, a Szerzetes sem. A ló farka né- ha megrezzent, próbált egy kis légmozáást kavarni, de ez volt minden. Egyébként semmi nem mozdult. Az Elektromos Szerzetes pontosan ugyanolyan háztartási gépezet, mint a mosogatógép vagy a videó. A mosogatógép elvégzi az ember helyett a fárasztó mosogatást, a videómag- nó megnézi helyette a fárasztó tévémžsorokat, az Elektro- mos Szerzetes pedig arra való, hogy mindenfélét elhiggyen az ember helyett és így megkímélje attól az egyre terhe- sebb feladattól, hogy neki kelljen elhinni azt a számtalan dolgot, amit a világ el akar hitetni vele. Sajnálatos módon azonban a szóban forgó példány meg hibásodott, és többé-kevésbé találomra a legfurcsább dolgo- kat kezdte hinni. Olyasmit is elhitt, amit még a mormonok sem hinnének el Salt Lake Cityben. Pemze a Szerzetes még sohasem hallott Salt Lake Cityrôl. A quingigillióról sem hallott még, pedig nagyjából ennyi kilométerre volt egymás- tól ez a bizonyos völgy és a Utah állambeli Nagy Sóstó. A völggyel a következô volt a probléma. A Szerzetes pil- lanatnyilag úgy hitte, hogy a völgy, valamint a völgyben és környékén minden - beleértve saját magát és a Iovát is - azonos halvány rózsaszínž árnyalatban játszik. Ez némikép- pen megnehezítette, hogy meg tudja különböztetni egymás- tól a dolgokat, és ezáltal lehetetlenné vagy legalábbis nehéz- zé és veszélyessé vált a számára, hogy bármit is tegyen vagy bármerre is elinduljon. Ezért állt olyan mozdulatlanul, és ezért unatkozott annyira a ló, amely látott ma életében egy-két ostoba dolgot, de titokban azon a véleményen volt, hogy ez az egyik legostobább. Mióta élt a Szerzetes ebben a hitben? Ha ôt ké