Ennek a könyvnek már az első keresztény századokban az Apostolok Cselekedetei címet adták, ami nem felel meg teljesen a tartalmának, mivel nem számol be valamennyi apostol hithirdető munkájáról, hanem -néhány fejezettől eltekintve- csak szent Péter és Pál apostoli működését mondja el. Ám a két apostolfejedelem története sem teljes, mert a szerző célja nem az volt, hogy kimerítő és részletes történetet írjon, hanem az, hogy bemutassa, hogyan nőtt az első pünkösd kicsiny apostoli közössége világegyházzá. A mennybeszálló Üdvözítő szavai, melyekkel a világ meghódítására küldi apostolait (1, 8 és Mt. 28,18-20), eleven történelmi valósággá válnek ebben a könyvben: Péter és Pál személyében az apostolok tanúi Jézusnak az egész római birodalomban Jeruzsálemtől Rómáig, a jelentéktelen kis Júdeától az akkor ismert világ végső határáig.
Hitvalló és hitre indító szándéka mellett azonban ennek az írásnak, mint történelmi emléknek és okiratnak is páratlan értéke van, hiszen az apostoli kor egyházi életének szinte egyedülálló történeti forrása. Elbeszélései során megismerjük az első keresztények életét, a bontakozó Egyház minden fontosabb eseményét, külső és belső nehézségeit, s győzelmes előretörését.
Az Apostolok Cselekedetei szerves folytatása az evangéliumoknak. Az evangéliumok bemutatják a názáreti Jézust, a zsidó népnek és az emberiségnek ígért messiást: népe megtagadja és keresztre feszíti, de mivel Jézus az Isten Fia, halálából és feltámadásából üdvössége támad az egész emberiségnek. Mennybeszállása előtt szétküldi apostolait az egész világra, hogy tanúi legyenek a megváltásnak, hirdessék a bűnbocsánatot és az istenfiúság új szövetségét. Az Apostolok Cselekedetei itt kapcsolódik az evangéliumi történetbe.
Bevezetésében Jézus búcsúzó szavait ismétli és bemutatja az Egyház magját: az utolsó vacsora termében összegyűlt kicsiny apostoli közösséget. Első része az első pünkösdnek az Egyház születésnapjának eseményeivel kezdődik. Jézus megváltó műve és tanítása az apostolok munkáa nyomán megindul világhódító útjára. Először a zsidóság körében, Jeruzsálemben és a mai Palesztina vidékén terjedt el. Ennek leírása főleg szent Péter apostol személyéhez fűződik (2-9 fejezet). A második rész a pogány misszióról szól. Az első lépéseket ezen a téren szintén szent Péter teszi (10-12 fejezet). Szent Pál megtérésével (ApCsel. 9,1-30) azonban az a férfi lép Jézus apostolainak sorába, aki nemcsak Kisázsia és Görögország akkori nagyvárosaiba, hanem Rómába, a birodalom szívébe is elviszi Krisztus evangéliumát, s mindenütt megalalpítja a pogányokból megtért keresztények egyházait. A következő fejezetek (13-28) az ő missziósútjának és fogságának történetét beszéli el.
Az apostoli korig visszanyúló hagyomány szent Lukács evangélistát tartja a könyv szerzőjének. Maga a szerző előszavában jelzi, hogy műve evangéliumának folytatása. A négy evangélium közül egyedül Lukácsé hasonlít nyelv és stílus tekintetében az Apostolok Cselekedeteihez. A szerző különben írása némely részében azt mondja el, amit -mint szent Pál kisérője- maga is átélt. Mindebből szent Lukács személyére kell következtetnünk. Könyve kortörténeti szempontból is érdekes és fontos adatokat tartalmaz, stílusa élvezetes, helyenként lebilincselő, az egész könyv világirodalmi szempontból is remekmű.
A hitvalló és hitre indító szándék végigkisér az egész íráson. Az események szemléltetően bizonyítják, hogy a zsidók minden gyűlölete és aknamunkája ellenére is a kereszténység a Szentlélek erejében diadalmasan tör előre a római tartományokon keresztül egészen a birodalom fővárosáig. A keresztrefeszített Jézus tanúi eljutnak minden néphez: az Egyház él, s -az Úr igérete szerint- a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Így az Apostolok Cselekedetei valójában az Egyház leghatásosabb apológiája.