A negyedik evangélium szerzõje János, Zebedeusnak, a galileai halásznak és Szlóménak fia, és az idõsebb Jakab apostolnak öccse. Anyja Jézus követõi közé tartozott (Mt. 27,56; Mk. 15,40). János atyja mesterségét folytatta. Amikor Keresztelõ János fellépett, tanítványa lett, de a Keresztelõ tanúságtételének hatására Andrással együtt Jézushoz csatlakozott (Jn. 1,35-39). Késõbb Jézus hívására mindenét elhagyta és végleg tanítványa lett. Az Úr a többi tizeneggyel apostolának választotta (Mt. 10,1-4; Mk. 3,13-19; Lk. 6,12-16). Az apostoli testületben Jézus Péter és Jakab mellett õt is különös bizalmával tüntette ki (Mt. 17,1; Mt. 26,37; Lk. 8,51), az Úr szeretett tanítványa volt: az utolsó vacsorán mellette ült és szívére hajthatta a fejét (Jn. 13,23), a kereszt alatt pedig Jézus az õ gondjaira bízta Édesanyját (Jn. 19,25-27).
A Szentlélek eljövetele után Mária mennybeviteléig Jeruzsálemben maradt, s ott a környéken és Szamariában apostolkodott (Csel.3, 4 és 8 fejezet). Pál Péterrel és Jakabbal az egyház oszlopai közé sorolja (Gal. 2,9). Késõbb, valószínûleg Pál halála után, a kisázsiaia Efezusban mûködött. Õ nevelte a második apostolnemzedék több jelentõs egyéniségét: Pápiász hierapoliszi, Polikárp szmirnai és Ignác antióchiai püspököt. Domiciánusz császár Patmosz szigetére számûzte. Ott részesült azokban a látomásokban, melyeket a Jelenések könyvében írt meg. Nerva uralkodása alatt visszatért Efezusba és száz éves lehetett már, amikor Trajánusz idejében meghalt. Ünnepét december 27-én tartjuk.
Ireneusz, az említett Polikárp tanítványa szerint az apostol efezusi tartózkodása idején írta evangéliumát. Az a szándék vezette, hogy a Kis-Ázsiában jelentkezõ téves tanításokkal szemben a hívek lelkében megerõsítse az igaz hitet. "Ezeket azért írtam -mondja evangélimua végén-, hogy higgyétek: Jézsu a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne." (Jn. 20,31). Ez a szándék az egész írásmû során kifejezésre jut: az Úr jelentõsebb csodáinak és beszédeinek leírásával mindig Isten egyszülött Fiának dicsõséges alakját állítja elénk, "akit kegyelem és igazság tölt be" (Jn. 1,14). Emellett természetesen törekvése az is, hogy az elõzõ három evangélista, a szinpotikusok elbeszélését kiegészítse.
Sz. János evangéliuma sokban eltér a másik háromtól. Leginkább
abban különböznek, hogy a szinpotikusok Jézus galileai tanítását és
csodatetteit írják le részletesebben, János pedig a júdeai és a
jeruzsálemi mûködését. Azonkívül János evangéliuma olyan beszédeket
tartalmaz, amlyeket Jézus tanítványainak vagy a mûveltebb zsidóknak
tartott 
,
ezért elõadása ünnepi hangú, gondolatai -különösen, amelyek Isten Fia
örök létezését, isteni küldetését és az Atyával való egyenlõségét
fejtik ki,- sokkal nehezebbek. A szinoptikusok ezzel szemben inkább
csak Jézus Isten országáról és annak valláserkölcsi követelményeirõl
szóló tanítását gyûjtötték össze. Ezek a tanítások az egyszerû néphez
szóltak, ezért népiesek és könnyen érthetõk.
Sz. János az elsõ század kilencvenes éveinek elején írt, görög nyelven. Evangéliuma elé, Jézus Istenfiúságának és megtestesülésének szent titkába elményedve, ihletett hangú bevezetést írt (Jn. 1,1-18). Teológiai meélységû írásának elsõ része fõképp a Jézus jeruzsálemi mûködésével kapcsolatos eseményeket és tanításokat mondja el (2-12 fejezet), második része az Úr szenvedésének és feltámadásának története (13-21 fejezet).