Kolossze az Ókorban Frígiának, Kis-Ázsia egyik déli tartományának jelentős városa volt, ma jelentéktelen török falu. Az Efezust Szíriával összekötő birodalmi út mentén feküdt. Pál második és harmadik aposoli útján is járt Frígiában (ApCsel. 16,6; ApCsel. 18,23), de Kolosszébe nem jutott el (Kol. 2,1). A kolosszei egyházat egy odavaló keresztény, Epafrász alapította (Kol. 1,7; Kol. 4,12), akit valószínűleg maga Pál térített meg efezusi tartózkodása idején.
Amikor első római fogságában volt az apostol, Epafrász felkereste, hogy megbeszélje vele a kolosszei egyház helyzetét és a jelentkező nehézségek megoldására tanácsát kérje. Hit és szeretet tekintetében nem volt kifogásolnivaló a hívek között (Kol. 1,4; Kol. 2,5), de komoly lelki veszély fenyegette őket bizonyos tévtanítók részéről. Pál ennek a veszélynek elhárítására írta levelét.
A Kolosszében terjesztett téves tanítások teljes rendszerét nem ismerjük, de néhány lényeges pontját magából a levélből is kolvashatjuk. Az evangélium tisztaságát leginkább veszélyeztető tanítás kétségkívül Krisztus isten-emberi személyével és megváltói művével volt kapcsolatban. Az üdvösség elnyerésére e tanításszerint nem elég Krisztus közvetítése és közbenjárása Istennél, hanem különleges vallási kultusszal kell tisztelni az angyalokat (Kol. 2,18; Kol. 2,23). Szükséges ezenkívül bizonyos zsidó vallási gyakorlatok, mint a körülmetélkedés (Kol. 2,11), a szombat és más ószövetségi ünnepek megtartása (Kol. 2,16) és bizonyos ételektől való szigorú megtartóztatás (Kol. 2,16; Kol. 2,20-22). A tanítás tehát a zsidó vallás elemeit keverte a kezdődő gnoszticizmus eszméivel, s mindezt úgy hirdette, mint valami magasabb rendű bölcsességet (Kol. 2,4; Kol. 2,8; Kol. 2,23).
Az apostol azonnal a legfontosabb kérdésre irányítja figyelmét. Levele első részében megvédi Krisztus mindent felülmúló méltóságát. Kifejti, hogy Krisztus a láthtatlan Isten képmása, a szellemi és fizikai világ teremtője és Ura, és az egyház feje. Ő az egyetlen közvetítő Isten és az emberiség között, aki kereszthalálával megszüntette a mózesi törvényt, győzedelmeskedett a gonosz lelkeken és megváltott a bűnöktől. A hívők a kereszténység felvételével titokzatos testének tagjai és az isteni élet benne lakó teljességének részesei lesznek (1-2. fejezet). A gyakorlati következményeket a levél második része vonja le: mindez természetesen megköveteli, hogy a hívek erkölcsi életükben Krisztus példáját és tanítását kövessék (3-4. fejezet).
A levelet az efezusiaknak és a Filemonnak szóló levéllel egy időben, első római fogságában (Kol. 4,18) írta Pál, s mivel Epafrászt még maga mellett akarta tartani, Tichikusszal küldta Kolosszébe (Kol. 4,7).