Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. Jövendölés a világ végéről. Jézus kilépett a templomból és elindult. Csatlakoztak hozzá tanítványai és mutogatták neki a templom épületeit.
  2. Ő azonban megjegyezte: "Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek: nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának."
  3. Mikor az Olajfák hegyén leült, körülfogták tanítványai és kérték: "Mondd meg nekünk, mikor lesz ez? S mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?"
  4. Jézus így válaszolt:
  5. "Vigyázzatok, senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben s azt mondják: én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.
  6. Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek. Ennek mind meg kell történnie, de ez még nem a vég.
  7. Akkor a nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad.
  8. Éhség, dögvész és földrengés lesz igg is, ott is. De mindez csak a gyötrelmak kezdete.
  9. Aztán majd sanyargatnak és megölnek titeket, és miattam gyűlölni fog mindent a nemzet.
  10. Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást.
  11. Számos hamis próféta támad és sokat tévedésbe ejtenek.
  12. A gondoszág elhatalmasodásával sok szívben kihül a szeretet,
  13. de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
  14. Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.
  15. Előképe: Jeruzsálem pusztulása. Amikor majd látjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást - aki olvassa, értse meg! -, akkor,
  16. aki Júdeában van, fusson a hegyekbe.
  17. Aki a háztetőn van, le ne jőjjön, hogy kivigye holmiját házából,
  18. és aki a mezőn, vissza ne térjen, hogy elvigye köpenyét.
  19. Jaj a várandós és szoptató asszonyoknak azokban a napokban!
  20. Imádkozzatok, hogy meneküléstek ne télen vagy szombaton legyen.
  21. Akkor olyan nagy gyötrelem lesz, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig, és nem is lesz.
  22. Ha meg nem rövidülnének azok a napok, egyetlen ember sem menekülne meg. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.
  23. Akkor, ha valaki azt mondja: nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott! - ne higgyétek.
  24. Támadnak ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna.
  25. Látjátok, előre megmondtam nektek.
  26. Ezért, ha azt mondják: kint van a pusztában - ne menjetek ki; benn van a szobában - ne higgyétek.
  27. Mint ahogy a villám napkeleten támad és napnyuatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.
  28. Ahol hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.
  29. Krisztus második eljövetele. Nyomban e gyötrelmes idők után a Nap elhomályosul és a Hold nem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindséget össetartó erők megrendülnek.
  30. Akkor majd föltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.
  31. Szétküldi angyalait hangos harsonaszóval, s azok összegyűjtik választottait a szélrózsa minden irányából, az ég egyik végétől a másikig.
  32. Hasonlat a fügefáról. Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
  33. Amikor mindezt látjátok, tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban.
  34. Bizony mondom nektek: el nem múlik e nemzedék, amíg mindez meg nem történik.
  35. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.
  36. Azt a napot és azt az órát azonban senki sem ismeri, még a mennybéli angyalok sem, csak az Atya egyedül.
  37. Virrasszatok! Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, mint Noé napjaiban történt.
  38. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek és rérjhez mentek mindaddig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába,
  39. és nem kaptak észbe, amíg el nem jött a vízözön s el nem sodorta valamennyit.
  40. Ugyanígy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, amásikat otthagyják.
  41. Két asszonyőröl egy malomban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
  42. Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok.
  43. Vegyétek tudomásul azt is: ha tudná a házigazda, mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana s nem engedné betörni a házba.
  44. Azért ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondljátok.
  45. A hűséges intéző. Mit gondoltok, ki a hű és okos szolga, akit ura a háznép fölé rendelt, hogy idején enni adjon nekik?
  46. Boldog az a szolga, ha ura megérkezésekor ebben a tevékenységben találja.
  47. Bizony mondom nektek: egész vagyona fölé rendeli őt.
  48. De ha az a szolga gonosz és - ezzel a gondolattal:
  49. késlekedik a gazdám - verni kezdi szolgatársait és korhelyekkel eszik-iszik,
  50. megjön az ura azon a napon, amikor nem várja és abban az órában, mikor nem is sejti.
  51. Kegyetlenül megbünteti és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1-14. Mk. 13,1-13; Lk. 21,5-19.

2. Ez szó szerint beteljesedett Kr. u. 70-ben, Jeruzsálem pusztulásakor.

3. A tanítványok azt hitték, hogy Jeruzsálem pusztulásával a jelen világnak is vége lesz, s aMessiás megkezdi dicsőséges uralmát.

4. Jeruzsálem pusztulása valóban kezdete volt a Messiás történeti büntető ítéletének, s előképe az utolsó itéletnek. Jézus általános vonásokban szólt mindkettőről, a nélkül hogy az időt közelebbről megjelöln; óvatosságra, hűségre és állhatatosságra inti övéit minden kísértés és megpróbáltatás közt.

14. Jeruzsálem pusztulásakor az evangéliumot már az egész római birodalomban hirdették, a végső Urjövetkor pedig az egész földön hirdetni fogják.

15-28. Mk. 13,14-23; Lk. 21,20-24.

15. A gyalázatos pusztulás (Dán. 9,27; Dán. 12,11) a templom megszentségtelenítése, melyet az ostrom idején a zélóták vérengzése okozott.

20. Jeruzsálem pusztulásáig a zsidó-keresztények is megtartották a szombatot.

23. Jézus itt az utolsó időkről kezd beszélni, és óvja övéit a csodatévő hamis krisztusoktól, az antikrisztus képviselőitől.

28. Mikor a világ megérett az itéletre, Krisztus, az örök bíró, olyan hirtelen jön el, mint ahogy a ragadozó madár lecsap zsákmányára.

29-36. Mk. 13,24-32; Lk. 21,25-33.

34-36. A tanítványok a 3. versben kettős kérdést intéztek. Első kérkésükre Jézus azt feleli, hogy Jeruzsálem pusztulása közel van, 9lásd 33.vers). Ez a nemzedék Jézus kortársait jelenti, akik megélik Jeruzsálem pusztulását. A második kérdésre Jézus válasza az, hogy az utolsó itélet napját csak Isten ismeri (lásd 36. vers).

37-44. Mk. 13,33-37; Lk. 21,34-36; Lk. 17,26-35; Lk. 12,39-40.

45-51. Lk. 12,41-46.