Pál apostol első levele a tesszalonikaiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5.

  1. A keresztény éberség. Ami az időt és órát illeti, testvérek, arról szükségtelen írnom.
  2. Hiszen magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.
  3. Amikor azt hangoztatják: Béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak várandós asszonyt a fájdalom, és meg nem menekülnek.
  4. De ti testvérek, nem jártok sötétben, hogy az a nap tolvaj módjára lephessen meg.
  5. Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.
  6. Ne is aludjunk hát mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.
  7. Az alvók éjjel alszanak, és a részegek éjjel ittasodnak meg.
  8. Mi azonban, kik a nappalé vagyunk, legyünk józanok és öltsük fő a hit és a szeretet páncélját, sisakként pedig az üdvösség reményét.
  9. Hiszen Isten nem a haragra szánt hanem az üdvösség elnyerésére Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár szunnyadunk, vele éljünk.
  10. Ezért vigasztaljátok egymást s legyetek egymás épülésére, mint ahogy meg is teszitek.
  11. Végső intelmek. Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik köztetek fáradnak és, mint elöljáróitok az Úrban, vezetnek titeket.
  12. Munkájuk miatt legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, s éljetek velük békességben.
  13. Kérünk továbbá testvérek feddjétek meg a nyughatatlanokat bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, legyetek türelemmel mindenki iránt.
  14. Ügyeljetek, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem szolgáljátok szüntelen odaadással egymás javát és a többiekét.
  15. Legyetek mindig derűsek!
  16. Szüntelenül imádkozzatok!
  17. Adjatok hálát, mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.
  18. A Lelket el ne fojtsátok!
  19. A prófétai beszédet el ne vessétek!
  20. Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg.
  21. Mindenféle rossztól óvakodjatok. A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen. Őrizze meg szellemetek, lelketek és testetek egészen feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig.
  22. Hűséges az, aki meghívott titeket: ő majd meg is teszi.

    Befejezés.

  23. Testvérek, imádkozzatok értünk is.
  24. Köszöntsetek minden testvért szent csókkal.
  25. Parancsolom az Úr nevében, hogy olvassák föl ezt a levelet minden szent testvér előtt.
  26. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! (Amen.)

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5.


1-11. Az Apostol fölöslegesnek tartja a Krisztus második eljövetelével kapcsolatos találgatásokat, hiszen az Úr maga hangsúlyozta, hogy váratlanul jön el, és az időpontra vonatkozóan kifejezetten visszautasított minden fölvilágosítást (Mk. 13,32; ApApCsel. 1,7).

8. A lelki fegyverzetről Ef. 6,16-17.

17. Lk. 18,1

19. A Szentlélek kegyelmeit és ajándékait becsüljék meg, és megnyilvánulásukat ne akadályozzák, hiszen a közösség javát szolgálják.

21. Ami a Szentlélek megnyilvánulásának látszik, azt a hívek ne fogadják el, anélkül hogy meg ne vizsgálnák. Igy a csalást jobban meg tudják majd különböztetni a Szentlélek igazi működésétől.