BIRÁK KÖNYVE
- Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:
- Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!
- Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek! Én, én az Úrnak éneket mondok, Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.
- Uram, mikor Szeirbõl kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejérõl: Megrendült a föld, csepegett az ég, A föllegek is víztõl áradának,
- A hegyek megrendültek az Úrnak orczája elõtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe elõtt.
- Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban, Jáhel idejében pihentek az utak, És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.
- Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen, Mígnem én Debora felkelék, Felkelék Izráel anyjaként.
- Új isteneket ha választott a nép, Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk elõtt; De paizs, és dárda avagy láttatott-é A negyvenezereknél az Izráel között?
- Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben, Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!
- Kik ültök fehér szamarakon, Kik ültök a szõnyegeken És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek!
- Az íjászok szavával a vízmerítõk között, Ott beszéljék az Úrnak igazságát, Az õ faluihoz való igazságit Izráelben. Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe!
- Kelj fel, kelj fel Debora! Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket! Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!
- Akkor lejött a hõsök maradéka; Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen.
- Efraimból, kiknek gyökere Amálekben, Utánad Benjámin, a te néped közé; Mákirból jöttek le vezérek, És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják.
- És Issakhár fejedelmei Deborával, És mint Issakhár, úgy Bárák A völgybe rohan követõivel. Csak a Rúben patakjainál Vannak nagy elhatározások.
- Miért maradtál ülve a hodályban? Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?! Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!
- Gileád a Jordánon túl pihen. Hát Dán miért idõzik hajóinál? Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél.
- De Zebulon, az halálra elszánt lelkû nép, És Nafthali, a mezõség magaslatain!
- Királyok jöttek, harczoltanak: Akkor harczoltak a Kanaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél; De egy darab ezüstöt sem vettenek.
- Az égbõl harczoltak, A csillagok az õ helyökbõl vívtak Siserával!
- A Kison patakja seprette el õket; Az õs patak, a Kison patakja! Végy erõt én lelkem!
- Akkor csattogtak a lovak körmei A futás miatt, lovagjaik futásai miatt.
- Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, - Átkozva-átkozzátok annak lakosait!
- De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel, A Keneus Héber felesége, A sátorban lakó nõk felett legyen áldott!
- Az vizet kért, õ tejet adott, Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.
- Balját a szegre, Jobbját pedig a munkások põrölyére nyújtotta, És ütötte Siserát, szétzúzta fejét, És összetörte, általfúrta halántékát,
- Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, Lábai között leroskadt, elesett; A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.
- Kinézett az ablakon, és jajgatott Siserának anyja a rostélyzat mögül: "Miért késik megjõni szekere? Hol késlekednek kocsijának gördülései?"
- Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki; Õ egyre csak azok szavait ismételgeti:
- "Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak? Egy-két leányt minden férfiúnak; A festett kelmék zsákmányát Siserának; Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket, Egy színes kendõt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt."
- Így veszszenek el minden te ellenségeid, Uram! De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelõ nap az õ erejében! És megnyugovék a föld negyven esztendeig.