2. Fejezet Pál apostol első levele a tesszalonikaiakhoz

    Az Apostol kapcsolata a tesszalonikai hívekkel.

  1. Föllépése Tesszalonikában. Magatok is tudjátok, testvérek, hogy megjelenésünk köztetek nem volt eredménytelen.
  2. Előzőleg ugyan, mint tudjátok, Filippiben szenvedés és bántalom ért, de Istenünkben bízva a sok nehézség közt is mertük hirdetni Isten evangéliumát.
  3. Igehirdetésünk ugyanis nem megtévesztő vagy hamis szándékból ered, és csalással sem jár hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt, hogy rájuk bízza az evangélium hirdetését.
  4. Nem is keressük emberek tetszését, hanem Istenét aki szívünket vizsgálja.
  5. Amint tudjátok, s a hízelgő beszéd soha nem volt szokásunk, s a kapzsi szándékra sem kerestünk ürügyet. Isten a tanunk rá!
  6. Emberi elismerést nem kerestünk, sem a tieteket, sem másokét.
  7. Bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket, mégis olyan gyöngédek voltunk hozzátok, mint az anya, aki dajkálja gyermekét.
  8. Úgy vonzódtunk hozzátok, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk titeket!
  9. Emlékezhettek testvérek keserves munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkit se terheljünk közületek, s úgy hirdettük nektek Isten evangéliumát.
  10. Tanuk vagytok rá ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és kifogástalanul éltünk nálatok, akik a hitre tértetek.
  11. Azt is tudjátok, ti hogy mint az atya gyermekét, úgy intettünk, buzdítottunk sőt egyenkint rábeszéltünk titeket hogy méltóan éljetek ahhoz az Istenhez, aki meghívott dicsőséges országába.
  12. Az elért eredmény. Ezért szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy az Isten tőlünk hallott igéjét nem emberi tanításként fogadtátok, hanem - amint valóban az -Isten igéjeként, amely bennetek, hívőkben munkálkodik.
  13. Ti, testvéreim, követői lettetek Isten judeai egyházainak melyek Krisztus Jézusban élnek. Hiszen ugyanazt szenvedtétek el saját népetektől, mint azok a zsidóktól.
  14. Azok az Úr Jézust és a prófétákat is megölték, s minket is üldöztek. Ezért Istennek nem kedvesek, az embereknek pedig ellenségei.
  15. Utunkba állnak hogy ne hirdethessük az igét a pogányok üdvösségére. Így betöltik mindenkor bűneik mértékét, és rájuk nehezedik (Isten) haragja teljes erejével.
  16. A viszontlátás vágya. Testvéreim, mi egy időre ugyan külsőleg elváltunk tőletek, de szívünkben nem. Sőt még nagyobb vágyódással szeretnénk titeket szemtől-szembe látni.
  17. Ezért el akartunk menni hozzátok, én Pál, ismételten is, de a sátán megakadályozott.
  18. Ki volna ugyanis a mi reményünk, örömünk és dicsekvésünk koronája Urunk Jézus (Krisztus) előtt eljövetele napján, ha nem ti?
  19. Hiszen ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
7. A Vulgátában: "mégis olyanok voltunk köztetek mint kicsinyek, oly módon, amint a dajka ápolja gyermekét."

14-16. Az Apostol megállapítja, hogy a zsidó nép Isten küldötteinek üldözésével egész története folyamán kihívta maga ellen az Úr haragját. Most is, amikor a megváltással az emberiség történetének új korszaka kezdődik, meg akarják akadályozni az apostolok munkáját, de Isten büntetése ismét lesújt rájuk.

18. A sátán, vagyis azok a nehézségek, melyeket ellenfelei, mint a sátán eszközei támasztottak.