|
Galgóczy Erzsébet versei V. A szenvedés drága kincs, Nyomában boldogság lebeg. Az igazi boldogságot: a szenvedést, Ne átkozzátok, emberek! Mert a szenvedés gyötrelme oktat, Hisz könnyét az Ég facsarja ki, Hogy próbáljuk meglátni azt, Mily hiúság a föld dicső ábrándjai! A szenvedés int türelemre, A szenvedés reményt kínál. A szenvedés ragyog, mint a drága gyémánt, De csak az igaz szeretet sugárinál. A szenvedés az Isten csókja, Mely szentté, naggyá alakít, Azt szállja meg mint égi harmat, Ki Isten felé tárja ki szívét. Nem irigylem én azt, ki nem tudja, Mi az a kín,... emésző szenvedés, Mert a boldogság nem más, testvéreim, Mint az Isten akaratából viselt szenvedés. A tenger szenvedés között, Mely e siralom völgyében vagyon, Az életet szenvedés nélkül élni, Ez a legnagyobb fájdalom! _____ Az éjjel álmodtam Álom... álom... rémes álom... Mi fáj édes kisleányom? Kis virágom! Hisz te remegsz! Máriácskám! Ott van... ott... egy nagy kereszt! Szivére ölelve suttogja: Igen, a tied ez! Ne félj tőle, öleld csak át És Szent Fiamnál légy te mindig engesztelő áldozat. Máriácskám! Én úgy félek, hisz oly nagy ez a kereszt! Hátha egyszer nem bírom?... Ne félj édes! Veled leszek, Megsegítlek, megvédelek, s mindig veled szenvedek. Átölelem a keresztet, a szívem már nem is remeg, Szeretetem lángra gyújt! Homlokomon csókot érzek, Rám egy ragyogó könnycsepp hull! Feleszmélek könnyek közül, mosolyogva Reád nézek, S alázattal suttogom: "Ime az Úr szolgálója!" Te pedig a "Mater Dolorosa", Így mitől is félhetek. (Kisújszállás, 1946. jan. 21.) _____ Az én óhajom Ha kis gerle volnék, lábaidhoz szállnék, Holdvilágos csendes éjjel, Neked énekelnék. Mikor a természet néma csendben pihen, Én oltárod közelében zengeném énekem. Elmondanám Neked - miért szívem eped... Egyedüli óhajtása - hűn szeretni Téged. Vágyok forró vággyal - a Te lányod lenni! Örök szeretettel - a Szíved szeretni. Ha ezt elgondolom, - nem itt van a lelkem, Nem a hiú földön hanem Szent Szívedben. Szent Szíved tátongó Sebébe rejtőzve, Oly jó ott pihenni - úgy felüdül a lelkem! Fogadd hát el szívem - legyen mindig Tied, Mint a szerény öröklámpa hadd égjen el Érted! _____ Várom a Jézuskát Én csak akkor vagyok boldog, Mikor az Ég Urát várom, Ki a legjobb Orvos ezen a világon. Érkezését lelkem szomjúhozva esdi Az Ég és föld Istenének! Jöjj be hajlékomba, tisztítsd meg a lelkem! Megbántam vétkemet, ahányat elkövettem. Jöjj be titkok titka! Vétkemet lemossa kegyelmeid árja, Száz kínt tettre, szóra Irgalmad egy csókja fátlyát borítsa! Epedő lelkemnek ajtaja ím tárva, Isten fénye árad lelkem világára, S átöleli lelkem. Megszentelt most engem, mert lakást vett bennem, Kegyelme árjával megitatott engem, S rabul ejté szívem! _____ "Jézusért élni, Benne remélni, Sötét viharokban, elfeledt sarokban A fájó keresztet könnyek nélkül vinni, Csak Őbenne bízni. Küzdeni a tiszta ideálért. Meghalni a földnek Isten Szent Fiáért. Erre tanítson meg Krisztus égi Szent Szerelme És daloló szívvel repülni a Mennybe!" |