Péter apostol második levele

Fejezetek: 1, 2, 3.

  1. Krisztus második eljövetele. Szeretteim, már ezt a második levelet írom nektek, hogy a figyelmeztetéssel ébren tartsam bennetek a tiszta lelkületet.
  2. Emlékezzetek a szent próféták régebben mondott szavaira, valamint az üdvözítő Úrnak apostolaitok által hirdetett parancsaira.
  3. Először is gondoljatok arra, hogy az utolsó időben gonosz csúfolódók lépnek föl, akik kényük-kedvükre élnek, s azt kérdezgetik:
  4. "Hol marad megigért eljövetele? Hiszen, mióta atyáink elhúnytak, minden úgy maradt, mint a teremtés kezdetétől fogva!"
  5. Ám készakarva eltitkolják maguk előtt, hogy már régóta megvolt az ég és a föld, mely Isten szavára vízből és víz által keletkezett,
  6. s általa az akkori világ vízzel borítva elpusztult.
  7. A mostani eget és földet ugyanaz a szó őrizte meg, hogy fönntartsa az istentelenek elitélésének és kárhozatának napjára a tűz számára.
  8. Különösen pedig az ne kerülje el figyelmeteket, szeretteim, hogy egy nap az Úr előtt olyan, mint ezer esztendő, s ezer esztendő is, akárcsak egyetlen nap.
  9. Az Úr nem késik igéretével, mint ahogy némelyek késedelmesnek tartják, hanem nagy türelmet tanusít irántatok. Nem kívánja senkinek a vesztét, hanem hogy mindenki bűnbánatra térjen.
  10. Eljön azonban az Úr napja, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elpusztulnak, az elemek megolvadnak a hőségben, s a föld és rajta minden alkotás tűzben ég el.
  11. Milyen szentül és istenfélően kell élnetek, ha mindez így elpusztul,
  12. hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét! Akkor az egek tűzben pusztulnak el és az elemek hőségben olvadnak szét.
  13. Mi azonban új égre és új földre várunk, mely az igazság otthona.
  14. Befejezés. Szeretteim, azért, ha erre vártok, azon legyetek, hogy ő békességben szeplőtelennek és kifogástalannak találjon titeket.
  15. Használjátok föl Urunk türelmét üdvösségtekre! Így írt nektek a neki juttatott bölcseséggel szeretett testvérünk, Pál is minden levelében, amikor erről beszél.
  16. Akad azonban némi nehezen érthető is bennük, amit a tanulatlanok és a hitben ingadozók vesztükre ferdítenek el, akárcsak a többi Írást.
  17. Ti már előre tudtok ezekről, szeretteim. Legyetek tehát résen, hogy az istentelenek tévedése el ne sodorjon és biztonságotokat el ne veszítsétek.
  18. Inkább gyarapodjatok Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Amen.

Fejezetek: 1, 2, 3.


1-10. A hamis tanítók azzal akarták a keresztényeket megnyerni, hogy tagadták az ítéletet, hiszen amint a világ teremtésétől fogva semmi sem változott, a jövőben sem fog változni. Az apostol azzal cáfolja meg ezt az állítást, hogy a vízözönre hivatkozik, melyben a régi világ elpusztult és új keletkezett. Éppen így a jelen világ is el fog pusztulni az utolsó ítélet tüzében, hogy aztán Isten mindent megújítson.

16. Ezek a szavak is mutatják, hogy a Szentírásnak nem minden része könnyen érhető. Ezért a Szentírást nem egyénileg kell megyarázniuk a híveknek, hanem az egyház vezetését kell követniük, amely Krisztustól kapta ezt a megbízatást.