Pál apostol levele az efezusiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.

  1. A keresztény méltóság. Ti vétkeitek és bűneitek miatt halottak voltatok.
  2. Így éltetek annakidején a világ szokása szerint, a légűrben uralkodó fejedelem hatalma alatt. Ez az a lélek, amely most a hitetlenség fiaiban működik.
  3. Köztük éltünk egykor mi is testi vágyainkban, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember.
  4. De az irgalmasságában gazdag Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk,
  5. hogy, bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket. Kegyelemből üdvözültetek.
  6. Krisztus Jézusban ugyanis föltámasztott minket és vele együtt maga mellé ültetett a mennyben,
  7. hogy az eljövendő korokban megmutassa Krisztus Jézusban irántunk megnyilvánuló jóságából kegyelmének túláradó bőségét.
  8. Hiszen kegyelemből üdvözültetek a hit által, s ez nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.
  9. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.
  10. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket, melyeket Isten előre elrendelt, hogy bennük éljünk.
  11. A pogányok meghívása. Jusson tehát eszetekbe, hogy születésteknél fogva egykor pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testén kézzel történt a körülmetélés, körülmetéletleneknek hívtak.
  12. Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izrael vallási közösségén kívül álltatok, nem volt részetek a megigért szövetségben, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban.
  13. Most azonban ti, akik messze voltatok, Krisztus Jézusban közel jutottatok, Krisztus vére által.
  14. Ő a mi békességünk, aki a kettőt egyesítette, és a közbeeső válaszfalat ledöntötte.
  15. Megszüntette az ellenségeskedést azzal, hogy a törvényt parancsaival és rendeleteivel saját testében érvénytelenítette.
  16. Mint békeszerző a két népet magában eggyé: új emberré teremtette, és a kereszt által mindkettőt egy testben engesztelte ki Istennel úgy, hogy saját személyében megdöntötte az ellenségeskedést.
  17. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közelieknek.
  18. Általa van mindkettőnknek szabad útja egy Lélekben az Atyához.
  19. Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe.
  20. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek maga Krisztus Jézus a szegletköve.
  21. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, s emelkedik az Úr szent templomává.
  22. Benne épültök egybe ti is a Lélek által Isten hajlékává.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.


1-10. A keresztényeket akkor részesítette Isten a megváltás kegyelmében, amikor a bűn állapotának lelki halálában az istenfiúság kegyelmi életére támasztotta föl őket. Mindez nem emberi érdemek jutalma, hanem Isten jóságának ingyenes ajándéka.

2. A légűrben uralkodó fejedelem a sátán.

11-22. A pogányságból jött keresztényeknek megtérésük előtt semmi kapcsolatuk nem volt az Istennel. Mikor azonban Krisztus hívei lettek, részesültek a megváltás kegyelmében és Krisztus Titokzatos Testének tagjaiként a hívő zsidókkal együtt Isen újszövetségi választott népévé lettek.

20. Krisztus Isten országának szegletköve, Mt. 21,42; Mk. 12,10; Lk. 20,17; ApCsel. 4,11; 1Pt. 2,4.