Pál apostol levele a rómaiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

  1. Megértés az aggályosokkal szemben. Nekünk erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük az aggályosok gyarlóságát, s ne a magunk javát keressük.
  2. Törekedjék mindegyikünk felebarátja kedvére, javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem kereste a maga kedvét.
  3. Írva van ugyanis róla: "Gyalázóid szidalma engem ér."
  4. Mindazt, amit valaha megírtak, okulásunkra írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.
  5. Adja nektek a türelem és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértők legyetek.
  6. Így egy szívvel, egy szájjal magasztalhatjátok Istent, Urunk Jézus Krisztus Atyját.
  7. Fogadjátok el tehát egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.
  8. Azt mondom ugyanis: Krisztus (Jézus) vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket.
  9. A pogányok viszont irgalmassága miatt magasztalják az Istent, amint írva van:
    "Azért áldalak a népek közepett,
    És énekelem, Uram, a nevedet."
  10. Aztán meg így szól: "Örvendjetek népével együtt, ti pogányok."
  11. Majd ismét:
    "Dicsérjétek az Urat minden népe,
    Minden nemzetek dicsérjétek."
  12. Izaiás meg azt mondja:
    "Sarja támad Jesszének,
    Ki a népek uralkodójává emelkedik,
    Benne bíznak a pogány nemzetek."
  13. Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a Szentlélek erejéből bővelkedjetek a reményben.

    Befejezés

  14. A levél megokolása. Meg vagyok győződve róla, testvéreim, hogy tele vagytok jóindulattal, és oly bőséges tudással rendelkeztek, hogy magatok is figyelmeztethetitek egymást.
  15. Itt-ott merészebben írtam (testvéreim), hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentől kapott kegyelem címén.
  16. Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok közt és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell végeznem, hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek.
  17. Ezzel tehát dicsekedhetem Krisztus Jézusban Isten előtt.
  18. Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével.
  19. Így Jeruzsálemtől Illíriáig bejártam az egész vidéket és hirdettem Krisztus evangéliumát.
  20. De becsületbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus neve már ismerős volt, s ne a mástól rakott alapra építsek, mert írva van:
  21. "Akiknek nem hirdették, majd meglátják,
    S megértik majd, kik hírét sem hallották."
  22. Az Apostol útitervei. Ez az, ami sokszor meggátolt abban, hogy hozzátok menjek.
  23. Mivel azonban nem akad már tennivalóm ezen a vidéken, s már több éve készülök hozzátok, remélem,
  24. hogy amikor átkelek Hispániába, átutazóban láthatlak titeket és útbaigazítást kaphatok tőletek. Előbb azonban ki akarom pihenni magamat köztetek.
  25. Most Jeruzsálembe indulok a szentek szolgálatára.
  26. Macedónia és Ahája jónak látta, hogy gyűjtést rendezzen a jeruzsálemi szegény hívek javára.
  27. Jónak látták, de tartoznak is nekik vele, mert ha lelki javaikban osztoznak a pogányok, kötelesek az anyagiakban segítségükre lenni.
  28. Amikor ezt befejeztem és a gyűjtés eredményét átadtam nekik, útba ejtve titeket, Hispániába utazom.
  29. Jól tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus (evangéliumának) bőséges áldásával érkezem.
  30. Kérlek titeket, testvéreim, ami Urunk Jézus Krisztusra, s a Szentlélek szeretetére, támogassatok értem mondott imádságtokkal az Istennél,
  31. hogy megszabaduljak a judeai hitetlenektől, és a szentek szívesen vegyék Jeruzsálemnek tett szolgálatomat.
  32. Akkor, ha Istennek úgy tetszik, örömmel mehetek hozzátok, hogy körötökben fölüdüljek. Legyen mindnyájatokkal a békesség Istene. Amen.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


3. Zsolt. 68,10.

8-11. Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, vagyis evangéliumát a zsidóknak hirdette. Ezzel Isten igazmondását és hűségét bizonyította, hiszen a zsidóság kapta a messiási ígéretet. A megtért zsidók tehát ezért magasztalják Istent, a megtért pogányok viszont irgalmassága miatt, hogy külön ígéret nélkül is részesítette őket az üdvösségben.

9. Zsolt. 17,50. 10.Deut.32,43.

11. Zsolt. 116,1.

12. Esa. 11,10.

14-33. A befejezésben szent Pál újra olyan személyes hangon ír, mint levelének elején. Apostoli küldetését azért kapta, hogy az egész világon hirdesse az evangéliumot, s a pogány népeket engedelmességre tanítsa Krisztus iránt. A római híveket arra kéri, hogy imádsággal támogassák őt munkájában.

21. Esa. 52,15.