Galgóczy Erzsébet versei IV. Bocsáss meg Kiket szeretsz... s akik szeretnek, Ha bántanak... ha megsebeznek, Ne haragudj rájuk sokáig, De öntsd ki szíved... s ha letörléd A fájdalom kicsordult könnyeit, Bocsáss meg!... Hidd enyhedre válik!... Ó, egymást hányszor félre értjük, Szeretteinket hányszor sértjük, Bár szivünk éppen nem akarja... Mi is talán vérzünk a sebben, nekünk is fáj - még élesebben, De büszkeségünk be nem vallja!... Ne légy te büszke..., légy őszinte, És szíved legott azzá lesz szinte... Oszlik gyanú - megenyhül bánat, oly váratlanul jöhet a halálunk, Ha egymástól haraggal válunk, Sírnál késő a bocsánat! _____ Milyen vagyok? Olyan vagyok, mint az út széli kavics, Mely sír és nyikorog, mikor ez emberek lába rátapos. Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg, Míg a kavicsból apró homokszem nem leszek. De ha a kegyelem napja rámragyog, Akkor?... Kicsi homokszem: -majd én is csillogok. (Kisújszállás, 1945. április 1.) ____ Jézuska kis kalitkája A szívem kis arany-kalitka, Sok zengő kis madár lakja. Trillázik benne a szenvedés És halkan zsong az áldozat. Édesen csattog a vágy: - a legtöbbet! Énekel az alázat: - mindent Jézusért! De a napszárnyú forró szeretet Mégis túlzengi mindegyiket. Ha egyszer majd a hosszú útra indulok, A csillagoknál is messzebb... Vajjon melyik kis madár jön majd Velem fel égi követnek? Előbb a szenvedés lobban el, Aztán majd az áldozat. Riadtan hallgat el a vágy is, S boldogan röppen el az áldozat. Csak a szeretet nem hagy el, Sőt! - Most bontja ki igazán szárnyát, Hiszen ezen lebegve érhetem el Az örök szeretet édes birodalmát (Szolnok, 1937. május 14.) _____ Szeretlek Jézusom, szeretlek Tégedet, Szeretni nem szűnöm jóságos Szívedet. Soha nem múlik el egyetlen percem sem, Melyben feledném, hogy szeretlek Téged. Hajnal hasadtakor, szemem ha felnyitom, Szám első sóhaja, Szeretlek Jézusom! _____ A kereszt Az élet szenvedés - lélek üdvéért, Mennyország a győzelem - itt kapjuk a babért. A szenvedés az Úr Jézushoz vezet - kitartóké az út, Ki bűnben elesik - az a pokolba jut. Fontold meg ezt lelkem jól, hogy eszköz életed, Oly eszköz - melyet ha jól használsz a célt el is érheted. A győzelemnek fegyverét könnyelműen el ne vesd... A győzelemnek fegyvere a megszentelt Kereszt. Hogyha csüggedés lep el - ha kínoz a nyomor, Lelkemben a szenvedés mint a láva forr, Ha maj mindenki megún, megvet, Még akkor is tőrj egyre fölfelé, A szenvedés érdemed lesz - s áldás Istené. Gondolj arra, hogy szenvedésed még nem is szenvedés, Az Úr Jézus nem ennyit szenvedett, Gúnyolódóiért is imádkozott - a latrok között a Golgota felett. Szenvedsz?... oh tudd meg lelkem Semmi ideig tart ez a szenvedés, Csak oda-túl ne érjen gyötrelem, Hol balzsamul - egy öröklét kevés. Tűrsz?...Oh, ha tűrni tudsz, ha tűrni megtanulnál, Úgy nem lehetnél már itt boldogtalan, Mert könnyű tűrni itt a földön - hol múló a lét S reményeimnek égi tárgya van - s jutalma az ég! Tűrj hát szivesen, tűrj az Úr Jézusért S ne alkudozz - mert aki Őt igazán szereti, Hívó szavát azonnal - s készséggel követi. A győzelemnek fegyverét lelkem - könnyelműen el ne vesd, Boldoggá úgy sem tesz soha - semmi más, Mint a megszentelt Kereszt! (Szolnok,1932. szeptember 9) _____ Szíveden pihenni Jézuskám! Oly jó szíveden pihenni, Érted határt nem ismerve, a legtöbbet szenvedni! Szent Szívedre hajtom kíntól égő fejem, Hogy áldó két Kezeddel simogassál engem! Jézuskám! Oly jó szent vállalással Kicsi szivemben gyújtani örök hűség-mécsest! Szenvedésem boldogan viselem, Hisz oly nagy öröm nekem...áldozni Teérted! Jöhetnek új napok...telve szenvedéssel, Mindig nagyobb hévvel ölelem keresztem... A szeretet eszközével feszíts a keresztre, Hogy az enyém legyél... s én... a Tied örökre! Megsúgom mindennap, hogy csak Érted élek, Engesztelve járom a keresztutat Véled. Szenvedésemmel áldásod levonom, Nem csak Teéretted,... a lelkedért is halok. Szíved sugára hív... hogy csak Kitartással! - lépjünk Utánad, A szenvedések legbiztosabb útjára, Sursum corda... Fel, fel a magas Golgotára! S itt áldott Szent Véred reám harmatozd És emészd fel egészen kicsi áldozatod! Emésztő vágytól "Haza"-vágyó lelkemben Egykor önmagadat dicsőitsd meg bennem! (Kisújszállás, 1945. március 20.) _____ Fehér Szentostyában Kicsi hófehér Szentostyában Ma testvéremmé lettél Elrejtőzöl velem?... Oh tarts itten örökké!! Érzed-e a szívem forró dobogását? Lázas ajkam örök, tikkadt szomjúságát? A Mennnyország minden üdvössége Izzik lobog bennem, Mikor így szólsz hozzám "Én gyönyörűségem!" Te az öröktől fogva élő Isten, Hogyan tudsz így szeretni engem?... Még ennél is nagyobb csoda, Hogy a Te parányi kicsikéd Mindezt a boldogságot el tudja viselni. Most Szíved - a szívemen, Mondd mit adjak Néked? Szerelmem szomjazod, Már rég Te vagy mindenem!! Nincsen a szívemnek csak egy dobbanása, Epedő lelkemnek vágyódó sóhaja, Melyet Neked ne adnék. Az életemet is már százszor odaadtam, Minden csepp véremet Neked feláldoztam, Nem csak az én lelkemért, Tudom másokért is epedsz Szeretettel, áldozattal, szenvedéssel Hozom Neked a lelkeket. Szerelmed nagy szomját vízzel oltogatom Élek a lelkekért, de Teérted halok! Kerubok, szeráfok, angyalok Imádnak a Mennyben Tégedet Mégis így sóvárgod az imádó lelkeket. Kicsi életemet áldozatul hogyha elfogadod, Akkor sok-sok lélek lesz még ma a Tied. (Kisújszállás, 1945. április.9.) (Tovább.)