János apostol első levele

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5.

  1. Nézzétek, mekkora szeretetet tanusított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismeri Őt.
  2. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy megjelenésekor hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van.
  3. Mindaz, akit ez a reménység tölt el iránta, megszenteli magát, amint ő is szent.
  4. Mindaz, aki bűnt követ el, megszegi a törvényt, mert a bűn törvényszegés.
  5. Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye bűneinket. Őbenne nincs bűn. Mindaz, aki benne marad, nem vétkezik. Aki viszont vétkezik, nem látja őt, és nem is ismeri.
  6. Gyermekeim, senki meg ne csaljon titeket! Aki igazságot cselekszik, az igaz, amint ő maga is igaz.
  7. Aki bűnt követ el, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva bűnös. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa.
  8. Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem követ el, mert isteni csíra van benne. Nem vétkezik, mert Istentől született.
  9. Erről ismerhetők föl Isten fiai és az ördög fiai: mindaz, aki nem cselekszik igazságot, nem Istentől való, de az sem, aki testvérét nem szereti.
  10. Szeressétek egymást! Az üzenet, amit kezdettől fögva hallottatok, ez: Szeressük egymást.
  11. Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt és megölte testvérét. Ugyan miért ölte meg? Mivel cselekedetei gonoszak voltak, testvére tettei viszont igazak.
  12. Ne csodálkozzatok testvérek, ha a világ gyűlöl titeket.
  13. Mi tudjuk, hogy a halálból átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad.
  14. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És mi tudjuk, hogy a gyilkos nem hordja magában az örök életet.
  15. Arról ismertük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta értünk. Tehát nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért.
  16. Aki birtokolja a világ javait, és látja, hogy testvére szükséget szenved, de mégis elzárja előle szívét: hogyan él abban Isten szeretete?
  17. Gyermekeim, ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!
  18. Így tudjuk meg, hogy az igazságból vagyunk, és ezzel megnyugtathatjuk előtte szívünket.
  19. Ha vádol a szívünk, Isten nagyobb szívünknél: Ő mindent tud.
  20. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, teljes bizalommal lehetünk Istenhez:
  21. bármit kérünk, megkapjuk tőle, hiszen megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves neki.
  22. Az Ő parancsa pedig ez: Higgyünk Fiában, Jézus Krisztusban, és szeressük egymást. Így parancsolta nekünk.
  23. Aki megtartja parancsait, Istenben él és Isten őbenne. Azt, hogy ő bennünk él, a nekünk adott Lélektől tudjuk.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5.


6. Aki bűnt követ el, nincs igazi közösségben Krisztussal, Krisztus szinte idegen számára.

9. Az apostol nem azt mondja , hogy a megigazult ember egyáltalán nem vétkezhetik, amint a hitújítók tévesen magyarázták, hanem hogy a kegyelem állapota nem fér össze a súlyos bűnnel.

20. Ha kétségünk van afelől, hogy a kegyelem állapotában vagyunk-e vagy sem, vizsgáljuk meg szeretetünket Isten és felebarátunk iránt. Ha szeretetünk őszinte és igaz, nyugodtak lehetünk, hogy a kegyelem állapotában vagyunk.