János apostol második levele

Fejezetek: 1.

  1. Címzés és apostoli üdvözlet. Én, az öreg elöljáró, a választott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket az igazságban szeretek -de nemcsak én, hanem mindazok, akik megismerték az igazságot-
  2. az igazság kedvéért, amely bennünk él és velünk lesz mindörökké.
  3. Kegyelem, irgalom és békesség legyen veletek Istentől, az Atyától és Jézus Krisztustól, az Atya Fiától, igazságban és szeretetben!
  4. Éljetek szeretetben! Igen örültem, hogy gyermekeid között olyanokat találtak, akik az igazság útján járnak, úgy amint az Atya parancsolta nekünk.
  5. Most pedig arra kérlek, Úrnő: szeressük egymást! Ezzel nem új parancsot írok nektek, hanem azt, amit már kezdetben kaptunk.
  6. A szeretet abban áll, hogy parancsai szerint cselekedjünk. Parancsa pedig az, hogy amint kezdettől fogva hallottátok, szeretetben éljetek.
  7. Tartsatok ki a hitben! Sok hamis tanító lépett fel a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus eljött tesben.
  8. Az ilyen: hamis tanító és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy amit már elértetek, el ne veszítsétek, és teljes jutalmat kapjatok.
  9. Aki eltér Krisztus tanításától s nem tart ki mellette, abban nincs Isten. Abban viszont, aki kitart a tanításban, él az Atya is, és a Fiú is.
  10. Ha jön hozzátok valaki, és nem így tanít, ne fogadjátok be házatokba, még csak ne is üdvözöljétek.
  11. Aki üdvözli őt, részese gonosz cselekedeteinek.
  12. Befejezés. Még sok írnivalóm volna, de nem akartam papíron és tintával, mert remélem, hogy ljutok hozzátok s élőszóval beszélhetek veletek, hogy örömünk teljes legyen.
  13. Üdvözölnek nővérednek, a választottnak gyermekei.

Fejezetek: 1.


1. Az Úrnő és gyermekei: az egyházközség és a hívek.

5. 1Jn. 2,7-8

7. Az eretnek tanításban az antikrisztus szelleme mutatkozik (1Jn. 2,18).

13. A nővér gyermekei az 1.vers alapján az efezusi egyháznak hívei, ahol az apostol tartózkodott.