Pál apostol levele a galatákhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.

  1. Tanításának jóváhagyása. Tizennégy év mulva Barnabás kiséretében ismét felmentem Jeruzsálembe, s magammal vittem tituszt is.
  2. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, hogy hiába ne fáradozzam vagy fáradtam volna.
  3. Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették a körülmetélésre, pedig pogány volt.
  4. Sőt a hamis testvérek ellenére sem tették, akik azért lopakodtak és tolakodtak be, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadségunkat és szolgaságba taszítsanak.
  5. Ezeknek egyetlen pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazságát megőrizzük számotokra.
  6. A tekintélyesek pedig -hogy azelőtt milyenek voltak-, nem tartozik rám, az Isten nem személyválogató-, a tekintélyesek engem semmivel sem terheltek meg.
  7. Ellenkezőleg: elismerték, hogy én vagyok megbízva a körülmetélteknél.
  8. Aki ugyanis Péterrel munkálkodott a körülmetéltek közt végzett apostolkodásban, velem is munkálkodott a pogányok közt.
  9. Mikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintettek, felismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül nekem és Barnabásnak jobbjukat nyújtották: mi a pogányok közt apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek közt.
  10. Csak gondunk legyen a szegényekre. Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.
  11. Péter is jóváhagyja tanítását. Mikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert rászolgált.
  12. Mielőtt ugyanis némelyek megérkeztek volna Jakabtól, együtt érkezett a pogányokkal, de mikor megjöttek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől.
  13. Kétszínűségéhez a többi zsidó is csatlakozott, úgy hogy még Barnabást is belesodorták kétszínűségükbe.
  14. Mikor tehát láttam, hogy nem viselkednek az ebangélium igazságához híven, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: "Ha te zsidó létedre pogány módon s nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?"
  15. Fölszabadulás a törvény alól. Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, s nem bűnös pogányok.
  16. Tudjuk azonban, hogy az ember nem a törvény tettei alapján igazul meg, hanem Jézus Krisztusba vetett hit által. Ezért mi is elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hit által, s ne a törvény cselekedetei alapján igazuljunk meg, mert a törvény tettei által senki meg nem igazul.
  17. Ha pedig mi, akik Krisztusban keressük a megigazulást, mégis bűnösök maradunk, vajon nem a bűn szolgája Krisztus?
  18. Semmi esetre sem! Ha ugyanis újra felépítem azt, amit leromboltam, önmagamat teszem törvényszegővé.
  19. Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal keresztre vagyok feszítve.
  20. Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem. Amennyiben most testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem, s önmagát adta értem.
  21. Isten kegyelmét nem vetem el. Ha ugyanis a törvény által történik a megigazulás, Krisztus hiába halt meg.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.


1-10. Az Apostol meg volt győződve arról, hogy isteni kinyilatkoztatásból kapott evangéliuma a többi apostol jóváhagyása nélkül is hiteles. Ellenfelei támadásának azonban azzal akarta elejét venni, hogy tanítását az apostolokkal is megbeszélte.

11-14. Péter elvileg teljesen egyetértett pállal. Ellentét azért támadt köztük, mert a szóbanforgó esetben Péter nem követte meggyőződését, és kétszínű magatartásával zavarba hozhatta a pogányokból lett keresztényeket. Pál ezt szemére vetette Péternek, s ő el is ismerte magatartásának helytelenségét. Ezzel tulajdonképpen jóváhagyta az Apostol tanítását.

15-21. Az Apostol kifejti, hogy a megigazulás nem a mózesi törvény megtartásából, hanem a Krisztusban való hitből ered (Gal. 2,15-16). Ha a törvénynek volna megigazulást adó ereje, a megváltás műve fölöslegessé válnék (Gal. 2,17-21).