A PRÉDIKÁTOR SALAMON KÖNYVE

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12.

Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?
Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.
Mindent szépen csinált az õ idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettõl fogva mindvégig.
Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen kiki, és hogy a maga javát cselekedje + az õ életében.
Préd. 2,11., Préd. 12,15.
De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.
Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.
A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.
Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.
És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden ember akaratjának ideje van, és minden dolognak õ nála.
Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, hogy kiválogassa õket az Isten, és hogy meglássák, hogy õk magokban véve az oktalan állatokhoz hasonlók.
Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlõ végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
Préd. 3,20., Préd. 2,17., Zsolt. 49,11., Zsolt. 49,13.
Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.
1 Móz. 1,24., 1 Móz. 2,7., 1 Móz. 3,19.
Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az õ dolgaiban, mivelhogy ez az õ része e világban: mert ki hozhatja õt vissza, hogy lássa, mi lesz õ utána?
Préd. 3,12.