PÁL APOSTOLNAK A GALÁTZIABELIEKHEZ ÍRT LEVELE

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.

  1. Azután tizennégy esztendõ mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.
    Csel. 15,2.
  2. Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.
  3. De még a velem levõ Titus sem készszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,
  4. Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:
    Csel. 15,24.
  5. Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon számotokra.
  6. A tekintélyesektõl pedig, (bárminõk valának régen, azzal nem törõdöm; Isten nem nézi az embernek személyét: mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;
    5 Móz. 10,17.
  7. Sõt ellenkezõleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé;
    Csel. 9,15.
  8. (Mert a ki erõs volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erõs volt a pogányok között).
    Róm. 15,18., Róm. 15,19.
  9. És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, õk pedig a körülmetélés között prédikáljunk:
  10. Csakhogy a szegényekrõl megemlékezzünk; a mit is én igyekeztem megcselekedni.
  11. Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtõl szembe ellene állottam, mivel panasz volt reá.
  12. Mert mielõtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésbõl valóktól.
  13. És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az õ tettetésök által.
  14. De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok elõtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?
  15. Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bûnösök,
  16. Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteibõl, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitbõl és nem a törvény cselekedeteibõl; Mivel a törvény cselekedeteibõl nem igazul meg egy test sem.
    Róm. 3,20., Róm. 3,28.
  17. Ha pedig a Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bûnösnek találtatunk, avagy Krisztus bûnnek szolgája-é? Távol legyen.
  18. Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bûnössé.
  19. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
    Róm. 6,11., Róm. 6,14.
  20. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
    Eféz. 5,2.
  21. Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.
    Gal. 5,4., Róm. 4,14.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.