16. Fejezet: JÓB KÖNYVE
- Felele pedig Jób, és monda:
- Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
Jób. 13,4.
- Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
Jób. 15,4.,
Jób. 5,16.
- Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
Jób. 16,20.
- Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
- Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
- Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
Jób. 1,19.
- Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
Jób. 2,7.,
Jób. 2,8.,
Jób. 7,5.
- Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
Jób. 30,21.,
Siral. 2,5.
- Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
- Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
Jób. 2,6.
- Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
- Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
Jób. 7,5.,
Jób. 14,15.
- Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
- Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba + fúrtam be az én szarvamat.
Jób. 2,8.,
Jób. 11,13.,
Jób. 7,5.
- Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
Jób. 17,6.
- Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
- Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
- Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
Jób. 2,3.,
Jób. 10,7.
- Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
Jób. 16,4.,
Jób. 6,15.,
Jób. 17,1.
- Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
- Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
Jób. 9,25.
- Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.