14. Fejezet: JÓB KÖNYVE

1. Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal + bővelkedő.
   Zsolt. 90,10., Jób. 5,7.
2. Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
   Jób. 8,9., Zsolt. 103,15., Zsolt. 103,16.
3. Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
   Jób. 10,2.
4. Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
   Zsolt. 5,7.
5. Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
   Jób. 7,1., Zsolt. 31,16.
6. Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7. Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8. Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9. A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10. De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11. Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12. Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13. Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14. Ha meghal az ember vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
    1 Kor. 15,42., 1 Kor. 15,44.
15. Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16. De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
    Zsolt. 56,9., Jer. 17,10.
17. Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
    Siral. 1,14., Hós. 13,12.
18. Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
    Zsolt. 130,3.
19. A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20. Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21. Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22. Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.