77. Fejezet: ZSOLTÁROK KÖNYVE

1. Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
2. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
   Zsolt. 18,4., Zsolt. 116,1., Zsolt. 116,2.
3. Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
   Zsolt. 50,15.
4. Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
5. Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
7. Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8. Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
9. Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
10. Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.
11. És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
12. Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
    Zsolt. 76,7.
13. És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
14. Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
15. Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
16. Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
    2 Móz. 12,29., 2 Móz. 12,31., 2 Móz. 12,41., 2 Móz. 12,45.
17. Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
    2 Móz. 14,21., Józs. 3,16., Józs. 3,17.
18. A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
19. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
    2 Móz. 9,24., 2 Móz. 9,25.
20. Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
21. Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
    Mik. 6,4.