137. Fejezet: ZSOLTÁROK KÖNYVE

1. Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
   Jer. 39,9.
2. A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
3. Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
   2 Kir. 25,1., 2 Kir. 25,11.
4. Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
5. Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
   Jer. 51,50.
6. Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
7. Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: + Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
   Ésa. 34,5., Ésa. 34,8., Jer. 39,2., Jer. 39,3., Jer. 39,8., Ezék. 25,3., Ezék. 25,6., Ezék. 25,8., Ezék. 26,2., Ezék. 35,15., Abd. 1,11.
8. Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
   Jer. 50,1., Jer. 50,3., Jer. 51,1., Jer. 51,49.
9. Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
   Ésa. 13,16., Ésa. 13,17., Dán. 5,30., Dán. 5,31.