Mindszenty József bíborosnak, Magyarország hercegprímásának 50 éve (1949 február 8.-án) indított kirakatperének és a közelmútban (1997) elindított boldoggáavatási kérelem kapcsán felelevenítjük a mártír főpap életútjának fontosabb állomásait.
Az itt közölt 2. rész a hercegprímásnak a háborút követő 1945-1948-as években kifejtett lelkipásztori ténykedéseiről szól.
Az első rész előző ÚMÉK kiadványunk Századunk Nagyjairól (2) oldalain olvasható.

Előző.

A szabadulás: 1956 október 31.

1956 október 24.-én reggel értesült a bíboros, a hozzá lélekszakadva berohanó Tóth plébánostól, hogy "Pesten kitört a forradalom!"

Utána nem látja a plébánost, napokon át hírek nélkül marad, se rádió, se újság. Csak a falusi legények odahallatszó hangos kurjongatásából: ".....ejha kikelet, Rákosainak kötelet, a magyarnak kenyeret...!" és az őrök riadt tekintetéből következtethetett arra, hogy valami nagy dolgok történnek odakint.

1956 október 31.-én 8 évi fogság után, a közeli Rétságon állomásozó honvédség tisztikülönítménye szabadította ki a bíborost, Pallavicini őrnagy vezetésével.
Az út Budáig egész diadalmenet volt. Először a falu népe áramlott az Almássy kastélyba, hogy lássa a szabad bíborost és áldását kérje. Ez volt tehát az a bizonyos "csőcselék", amelytől féltették az ÁVH-s legények a bíborost.

Azután végig a falvakon át mindenütt harangzúgással és virágesővel, örömmámorban fogadta a nép Mindszenty hercegprímást. Újpesten akkora munkástömeg várta, hogy a kocsisor csak lépésben tudott haladni.
Budán a prímási palota előtt hasonló jelenet: "síró-újjongó magyar tömeg; munkások, honvédek, egyetemisták, édesanyák, fitalok, öregek"- fogadták. Íróasztalán százával feküdtek az üdvözlő táviratok, köztük XII. Piusz pápa melegszavú sorai.

A négy szabad nap

1956 október 31.-e a hazai és külföldi újságírók és küldöttségek fogadásával telt el. Nyugatról elsőként kereste fel páter Werenfried van Straaten flamand származású premontrei szerzetes, aki a Kirche in Not egyházi segélyszervezet elindítója és ma is vezetője annak. Általa juttatta el a szabad világ püspökeihez írott levelét. Még aznap kinevezte egyik papját az Actio Catolica" elnökévé és megbízta a nyugatról érkező szeretetadományok átvételével és szétosztásával. Délután a szabad Kossuth rádióban adott rövid nyilatkozatában elismeréssel szólt a magyar nép "csodálatos hősiességéről" és kijelentette, hogy "senkivel szemben sincsen gyűlölet a szivemben."

1956 november 1. A nemzeti kormány felvette vele a hivatalos kapcsolatot. Nagy Imre nevében Tildy Zoltán miniszterelnök helyettes és Maléter Pál helyettes honvédelmi miniszter köszöntötte a bíborost és kérte támogatását.
Sorjában jelentkeztek nála a feloszlatott katolikus szervezetek vezetői, hogy bejelentsék működésük megkezdését.

1956 november 2. A bíboros szűkebbkörű püspökkari értekezletet tartott Grősz József kalocsai érsek, Shvoy Lajos székesfehérvári és Pétery József váci püspök bevonásával. Elhatározták, hogy feloszlatják a békepapi mozgalmat, és minden olyan egyházpolitikai problémát, amelyben az állam szava is fontos, tárgyalásos úton kívánnak rendezni az új nemzeti kormánnyal. Rádió szózatának tartalmát is átbeszélte főpaptársaival.

1956 november 3. A nemzethez intézett rádiószózatát este 8 órakor olvasta fel a rádióban. Tildy Zoltán helyettes miniszterelnök is jelen volt és a beszéd végén miniszterei nevében mondott köszönetet a nagy segítségért, amit szózatával a nemzeti kormánynak tett.

A rádiószózat után hazatérve, bár fáradt, de bizakodó volt. Szokása szerint még sokáig dolgozott és imádkozott. Rövid alvását telefonhívás szakította félbe. Tildy Zoltán titkára arra kérte, hogy azonnal menjen a parlamentbe, mert tragikus fordulat következett be. Kádár János ugyanis, valamint Münnich Ferenc és még többen a vezetők közül átálltak az oroszokhoz.

Tökölön, az orosz vezérkar főhadiszállásán csalárd módon tőrbe csalták és lefogták -a tárgyalásra meghívott- Maléter Pál honvédemi minisztert, Erdei Ferenc államminisztert, Kovács István vezérkari főnököt és Szűcs Miklós ezredest. A Parlamentben nagy volt a fejetlenség. Tildy Zoltán Nagy Imrét kereste, de nem találta és helyette ő intézkedett. Kitűzette a fehér zászlót az épületre.

A bíboros haza akart menni, de titkára jelentette, hogy az autó eltűnt. Gyalog menni nem lehetett, mivel a hidakat lezárták és a parlament épületét is körbe zárták már az orosz csapatok. Ekkor Mindszety titkárával, dr. Turchányi Egonnal az orosz tankok között a legközelebbi amerikai nagykövetségre mentek, ahol a követ Edward Thompson Wailes melegen fogadta a bíborost. Rövid fél óra alatt már ott volt Eisenhower elnök engedélye a teljes menedékjog élvezésére. Titkára szintén megkapta a menedékjogot. A bíborosnak azonban fájt, hogy a két nappal előbb küldött segélykérésére -amit az ország érdekében tett- nem érkezett semmiféle válasz. Később a bíboros emlékirataiban írta "az elkerülhetetlen lefogás és a Szovjetbe hurcolás helyett így reméltem még tartalékolni magamat hazám, és Egyházam további szolgálatára".

15 év az amerikai nagykövetségen

A bíborost 15 éves ott-tartózkodása alatt, a követség diplomatáinak és személyzetének figyelmes és gondoskodó szeretete vette körül. Csak a magyar alkalmazottakkal nem érintkezhetett és látogatókat sem fogadhatott.

Kivételt képezett édesanyja, aki negyedévenkint meglátogathatta fiát és gyóntatója Marcell atya. Az idős, hőn szeretett édesanya azonban 1960 február 5.-én meghalt, utána hugai kereshették fel olykor-olykor. Édesanyja temetésére természetesen nem mehetett el.

A követségen meglátogatta Kőnig bécsi bíboros is. Az ő közvetítésével tudott kapcsolatot tartani a Vatikánnal és a pápával. Megtanult angolul és szinte lelkipásztora lett a követség amerikai tagjainak. Itt készítette elő jegyzeteit, az "Emlékirataim" című könyvének anyagát.
Később, Nixon elnöksége alatt, az u.n. enyhülési politika jegyében az öregedő főpásztor jelenléte kezdett terhessé válni. S bár XXIII. János pápa is finoman érdeklődőtt, hogy nem volna-e hajlandó egy római kúriai állásra, távozására hazájából csak VI. Pál alatt került sor.

1971 szeptember 28.-án a pápa kívánságára -hosszas belső vívódás után- Rómába utazott. A budapesti kormánytól amnesztiát kapott, amit utána küldtek Rómába, jól sejtvén, hogy a bíboros most sem fogadná el, mert ő teljes rehabilitációt kért.

Az összmagyarság szolgálatában

VI. Pál pápa nagy tisztelettel és megható szeretettel fogadta a mártír főpapot.
Munkájának főhadiszállásául mégsem Rómát, hanem a bécsben lévő magyar papnevelő intézetet a Pázmáneumot választotta, amely mindig is az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott.
Kőnig bíboros-érsek és az osztrák főváros népe, itt is nagy szeretettel fogadta. S bár a Vatikántól nem kapott hivatalos felhatalmazást a nyugaton élő magyarság pasztorálására, ő mégis az egész szabadföldön élő magyarok lelkipásztora lett.

"Amikor elindultam szomorú számkivetésembe, némi vigasztalást találtam abban a gondolatban, hogy -ha Isten éltet és erőt ad- külföldön is szolgálhatok három életfontosságú célt: mint magyar prímás, főpásztori gondjaimba vehetem a tőbbszázezer hazátlan magyar katolikust, emlékirataim kiadásával figyelmezethetem a még szabad világot a bolsevizmusnak évről évre növekvő és terjeszkedő veszélyére, és néha talán adódik arra is alkalmam, hogy szószólója legyek tragikus sorsú népünk ügyének."

Mindhárom cél megvalósításában a prímás csodálatra méltó eredményeket tudott felmutatni. Mindenütt ahol misézett, pédikált vagy beszélt óriási tömeg hallgatta és minden templom, katedrális kicsinek bizonyult amiért is a kinnrekedtek számára hangszórókon közvetítették magyar prédikációit, amelyet azután lefordítottak.
Fatimában mintegy háromszázezer zarándok hallgatta szentbeszédét.

1973 december 18.-án VI. Pál pápa az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította ki, minden bizonnyal Budapest nyomására. A prímás ennek ellenére óriási munkakedvvel és munkabírással dolgozott tovább. 1974 őszén a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron mutatták be "Emlékirataim" című könyvét németül, melyet számos más nyelvre is lefordítottak.

Mindszenty a leghatározottabban lépett fel az egész magyarság érdekében, bárhol is járt. "Az a három fajta magyarság, -hangoztatta újra és újra- amely ma a világban él, ...az egy magyarság. Csonkamagyarország, az elszakított magyarság és az öt világrész emigráns magyarjai - egy nemzet!"
Missziós körútjain hangsúlyt helyezett a fiatalság keresztény és magyar nevelésére, a magyar nyelv megtartására, ápolására.

Képünk a hercegprímást mutatja egyik látogatása alkalamából a Burg Kastl-i magyar gimnáziumban

Útjai nyomán mindenütt felpezsdült a magyar közösségek tevékenysége, új életerőt, kedvet öntött beléjük a főpásztor.
Sajnos ez az áldásos tevékenysége nem tarthatott sokáig. 1975 május 6.-án egy jólsikerült műtét után a fáradt és megviselt szív már nem bírta tovább és nemes lelkét visszaadta Teremtőjének.

A bécsi dómban Kőnig bíboros-prímás celebrálta a gyászmisét "Mindszenty kardinális -mondta prédikációjában- mártír volt, aki csodálatos helytállással viselt el testi és lelki szenvedéseket Egyházához és népéhez mindvégig kitartó hűségben."

Kívánsága szerint ideiglegesen Mariazellben temették el, hogy ..."ha Mária országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga" földi maradványait hazavihetik az esztergomi bazilika sírboltjába.

Minderre még 15 évet kellett várni, amikor korunk legnagyobb főpásztora és magyarja végre hazatérhetett hőn szeretett népéhez a honi földbe.

-Vége-

---

Vissza a Mindszenty sorozat előző részeihez: 1999/I, 1999/II, 1999/III
vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a címlapra