SALAMON ÉNEKEK ÉNEKE

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8.

Vajha lennél nékem én atyámfia, ki az én anyámnak emlõjét szopta, hogy téged kivül találván megcsókolnálak; még sem útálnának meg engem.
Elvinnélek, bevinnélek anyámnak házába, te oktatgatnál engem, én meg borral itatnálak, fûszeressel, gránátalma borral.
Az õ balkeze az én fejem alatt, és jobbkezével megölel engem.
Én. 2,6.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet, mígnem õ akarja?
Én. 2,7.
Kicsoda ez a ki feljõ a pusztából, a ki az õ szerelmeséhez támaszkodik? Az almafa alatt költöttelek fel téged, ott szült téged a te anyád, ott szült téged a te szülõd!
Én. 3,6.
Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erõs a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tûznek lángjai, az Úrnak lángjai.
Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el: ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, mégis megvetnék azt.
Kicsiny húgunk van nékünk, a kinek nincsen még emlõje; mit cselekedjünk a mi húgunk felõl, a napon melyen arról szót tesznek?
Ha õ kõfal, építünk azon ezüstbõl palotát; ha pedig ajtó õ, elrekesztjük õt czédrus-deszkával.
Mikor én olyan leszek, mint a kõfal, és az én emlõim, mint a tornyok; akkor olyan leszek õ elõtte, mint a ki békességet nyer.
Szõlõje volt Salamonnak Baálhamonban, adta az õ szõlejét a pásztoroknak, kiki annak gyümölcséért hoz ezer-ezer ezüst siklust.
Az én szõlõmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz: az ezer siklus, Salamon, tiéd legyen, a kétszáz annak gyümölcsének õrizõié.
Oh te, a ki lakol a kertekben! A te társaid a te szódra figyelmeznek; hadd halljam én is.
Fuss én szerelmesem, és légy hasonló a vadkecskéhez, vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!