Jézus Krisztus evangéliuma szent János szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.

    Jézus búcsúbeszéde

  1. Jézus megigéri a mennyei hazát. "Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek.
  2. Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek.
  3. Ha aztán elmentem és helyet készítettem már, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.
  4. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová megyek."
  5. "Uram, jegyezte meg Tamás, nem tudjuk hová mész, hogyan ismerhetnénk az utat?"
  6. Jézus így szólt: "Én vagyok az út, az igazság és élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.
  7. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt."
  8. "Uram, szólt közbe Fülöp, mutasd meg nekünk az Atyát! Ez elég nekünk."
  9. Jézus így válaszolt: "Már oly régóta veletek vagyok és nem ismersz engem Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?
  10. Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? A tanítást, amit hirdetek nektek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van.
  11. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább tetteimért higgyetek.
  12. Jézus megigéri a Szentlelket. Bizony, bizony mondom nektek: Aki bennem hisz, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amiket én magam cselekszem, sőt nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert én az Atyához megyek.
  13. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban.
  14. Ha pedig tőlem kértek valamit nevemben, azt is meg fogom tenni.
  15. Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.
  16. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vígasztalót ad nektek: az igazság lelkét, aki mindörökké veletek marad.
  17. A világ nem kaphatja meg őt, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert bennetek marad.
  18. Egyesülés Jézussal. Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok.
  19. Rövid idő még, és a világ nem lát engem többé. De ti láttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok.
  20. Azon a napon megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek.
  21. Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is és kinyilatkoztatom magamat neki."
  22. Júdás, nem a karióti, it közbeszólt: "Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?"
  23. Jézus tovább folytatta: " aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.
  24. Aki nem szeret engem, tanításomat nem tartja meg. A tanítás, amit hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki kűldött engem.
  25. Krisztus békéje. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam.
  26. A Vígasztaló pedig, akit az Atya nevemben kűld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
  27. Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne szorongjon!
  28. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de megint visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, csak örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.
  29. Előre megmondtam, mielőtt megtörtént volna, hogy amikor megtörténik, higgyetek.
  30. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme:
  31. Rajtam ugyan nincs hatalma, csak hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint meghagyta nekem az Atya. — Keljetek fel, menjünk innét!"

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.


6. Nem lehet másképp az örök üdvösségre jutni, csak a Jézusba vetett hittel; ő tanításával, élete példájával és kegyelmével vezet az Atyához.

7. Az apostolok eddig nem ismerték fel teljesen Jézusban az Atyával egylényegű Fiúistent. A Szentlélek megvilágosító kegyelme Jézusnek, és Jézusban az Atyának mélyebb ismeretére fogja vezetni őket.

12. Az apostolok külső hatás tekintetében nagyobb tetteket vittek végbe, mert a megdicsőült Jézus kegyelmével az egész világon elterjesztették az evangéliumot és az Egyházba vezették a pogány népeket.

16. Más vigasztalót, t.i. a Szentlelket.

17. Az igazság Lelke a Szentlélek Isten, mert mint isteni személy, ő maga az igazság és mert kegyelmével Jézus tanításának mélyebb ismeretére vezeti az apostolokat.

19. Jézus vállalja most a megváltó kereszthalált, de mivel isteni személye halhatatlan, feltámasztja emberi testét és a benne hívőknek is örök életet ad.

22. Júdás Tádé még mindig a földi messiási ország megalapítására gondol.

23. Az Úr itt a keresztény lelkiélet legmélyebb igazságát nyilatkoztatja ki: a kegyelem állapotában élő lelkek a Szentháromság temploma.

28. Jézus, emberi természetét tekintve, kissebb az Atyánál. Az apostoloknak több okuk van örülni, mint szomorkodni Jézus távozása miatt, mert föltámasztásával az Atya megdicsőíti emberi természetét.

30. A sátánnak nincs hatalma Jézuson, mert ő bűntelen, a halál viszont, melyben a sátán hatalma megmutatkozik, a bűn büntetése. Jézus mennyei Atyja iránt szerető engedelmességből önként vállalja a kereszthalált.