MÓZES ELSÕ KÖNYVE A TEREMTÉSRÕL
- Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.
- És látá, hogy ímé egy kút van a mezõben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kõ vala:
- Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverõdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.
- És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.
- És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.
- Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.
- És monda Jákób: Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.
- Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verõdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.
- Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.
- S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.
- És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.
1 Móz. 33,4.
- S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.
- És lõn mikor Lábán Jákóbnak, az õ húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá õt, és bevivé az õ házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.
- És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig.
Bir. 9,2.
- És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?
- Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.
- Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.
- Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.
Hós. 12,12.
- És monda Lábán: Jobb néked adnom õt, hogysem másnak adjam õt, maradj én nálam.
- Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.
- És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idõm kitelt, hadd menjek be hozzá.
- És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.
- Estve pedig vevé az õ leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne õ hozzá.
- És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.
- És reggelre kelvén: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én téged? Miért csaltál meg engem?
- Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik elõtt.
- Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.
Bir. 14,12.,
Bir. 14,17.
- Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.
- És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.
- És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.
- És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.
- Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.
- Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.
- És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.
- És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstõl.
Mát. 1,2.