12. Fejezet: DÁNIEL PRÓFÉTA KÖNYVE

  1. És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.
    Dán. 10,13.
  2. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.
    Ezék. 37,11., Ezék. 37,12.
  3. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.
  4. Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.
    Dán. 12,9., Dán. 8,26.
  5. És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettő álla ott, egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.
    Dán. 10,4.
  6. És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?
    Dán. 10,5.
  7. És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, + időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.
    Jel. 10,5., Jel. 10,6., Dán. 7,25.
  8. Én pedig hallám ezt,de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?
  9. És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.
    Dán. 12,4.
  10. Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,
  11. És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.
    Dán. 11,31.
  12. Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.
  13. Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.