39. Fejezet: JÓB KÖNYVE

1. Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
   Zsolt. 104,20., Zsolt. 104,22.
2. Mikor meglapulnak tanyáikon, és a bokrok közt lesben vesztegelnek?
3. Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
   Zsolt. 147,9., Mát. 6,26.
4. Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
5. Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
6. Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
7. Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
8. Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
9. A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
   Jer. 2,24.
10. Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
11. A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
12. Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
13. Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
14. Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
15. Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
16. Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
17. Hiszen a földön hagyja tojásait, és porral költeti ki!
18. És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
19. Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
20. Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
21. De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
22. Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
23. Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
24. Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
25. Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
26. Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
27. Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
28. A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
29. A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
30. A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
31. A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
32. Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
33. Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
34. Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda:
    Jób. 38,1.
35. A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki!
36. És szóla Jób az Úrnak, és monda:
37. Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.
38. Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!