Pál apostol első levele a korintusiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

    Befejezés

  1. Gyüjtés a jeruzsálemi hívők számára. Ami pedig a szentek javára való gyüjtés illeti, ti is úgy tegyetek, amint Galácia egyházainak meghagytam.
  2. A hét első napján mindegyiktek tegyen félre és gyüjtsön össze, amennyi csak tetszik, hogy ne akkor történjék a gyüjtés, amikor megérkezem.
  3. Amikor tehát odaérek, azokat, akiket alkalmasoknak találtok, ajánlólevéllel elküldöm, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék.
  4. Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elutazzam, akkor velem jönnek.
  5. Utitervek. Hozzátok akkor megyek, amikor Macedóniát már bejártam - tudniillik Macedónián utazom keresztül.
  6. Nálatok esetleg megállapodom, talán a telet is ott töltöm, aztán kíséretet adhattok a továbbutazáshoz.
  7. Nem csak átmenőben szeretnélek látni titeket, s azért remélem, ha az Úr megengedi, hogy egy ideig nálatok tartózkodjam.
  8. Pünkösdig Efezusban maradok.
  9. Itt széles és sokat igérő kapu tárult föl előttem, de az ellenfelem is sok.
  10. Mikor Timóteus odaérkezik, legyen rá gondotok, hogy zavartalanul maradhasson nálatok, mert az Úr ügyében fárad, akárcsak én.
  11. Senki le ne nézze, hanem kísérjétek el békével, hogy hozzám jusson. Várok rá a testvérekkel együtt.
  12. Ami pedig Apolló testvért illeti, nagyon kértem, hogy induljon hozzátok a testvérekkel, de semmiképen sem akart most elmenni. Mihelyt ideje lesz, útra kel.
  13. Befejező intelmek. Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, viselkedjetek férfiasan, legyetek erősek!
  14. Minden dolgotokat, szeretetben intézzétek.
  15. Még egy figyelmeztetés, testvérek: Ismeritek Sztefánász házanépét. Ő Ahája zsengéje, aki a szentek szolgálatára adta magát.
  16. Álljatok rendelkezésére az ilyennek és mindannak, aki vele munkálkodik és fárad.
  17. Örülök, hogy Sztefánász, Fortunátusz és Ahaikusz megérkezett, mert távollétetekben pótoltak titeket,
  18. s az én lelkemet is, meg a tieteket is felüdítették. Becsüljétek meg az ilyeneket.
  19. Üdvözletek. Ázsia egyházai köszöntenek titeket. Sokszor üdvözöl az Úrban Aquila és Priszka, akik vendégül látnak, meg a házukban lévő közösség.
  20. Minden testvér köszönt titeket. Köszöntsétek egymást szent csókkal.
  21. Itt a sajátkezű üdvözletem: Pál.
  22. Aki az Úr (Jézus Krisztust) nem szereti, legyen átkozott. Maran Atha.
  23. Az Úr Jézus (Krisztus) kegyelme legyen veletek.
  24. Szeretetem mindnyájatokkal Krisztus Jézusban. (Amen.)

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


1. A szentek itt a jeruzsálemi keresztények, akik nagy szegénységben élnek.

2. A hét első napja a vasárnap. Innen is kitűnik, hogy a keresztények már az első században megünnepelték a feltámadás napját, s a zsidó szombat helyett azt tekintették az Úr napjának (lásd ApCsel. 20,7.).

19. Aquila és Priszka zsidó származású keresztény házaspár (lásd Róm. 16,3 jegyzet).

22. Maran Atha: arám nyelvű liturgikus fohász, melyet az első században úgy használtak, mint mi az Alleluját vagy az Áment. Jelentése: "Urunk eljön", vagy "Jöjj el, Urunk!".