Jézus Krisztus evangéliuma Márk szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

  1. A második kenyérszaporítás. Abban az időben ismét nagy tömeg vette körül. Mivel nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és így szólt hozzájuk:
  2. "Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak velem és nincs mit enniük.
  3. Ha étlen küldöm haza őket, kidőlnek az úton, mert néhányan messziről jöttek."
  4. Tanítványai erre megjegyezték: "Honnan veszünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind ellássuk ezeket?"
  5. Ő megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" "Hét", felelték.
  6. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a népnek.
  7. Volt néhány apróbb haluk is. Azokat is megáldotta és szétosztotta.
  8. Miután ettek és jóllaktak, hétkosárnyi kenyérmaradékot szedtek össze.
  9. Mintegy négyezren voltak (akik ettek). Azután hazaküldte őket
  10. és tanítványaival bárkába szállva Dalmanuta vidékére ment.
  11. Égi jel. Ott farizeusok jöttek hozzá és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék.
  12. Ő lelke mélyéből fölsóhajtva így szólt: "Minek kér jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet."
  13. Ezzel otthagyta őket, ismét bárkába szállt és átkelt a túlsó partra.
  14. A farizeusok kovásza. A tanítványok elfelejtettek kenyeret hozni magukkal. Csak egyetlenegy kenyér volt a bárkában.
  15. Jézus lelkükre kötötte: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától."
  16. Azok egymás közt arról beszéltek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret.
  17. Jézus észrevette és így szólt: "Mit tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek és nem fogtátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek?
  18. Szemetekkel nem láttok, fületekkel nem hallotok? Nem emlékeztek arra,
  19. hogy mikor öt kenyeret törtem ötezer embernek hány tele kosárnyi maradékot szedtetek össze?" "Tizenkettőt", válaszolták.
  20. "És amikor hét kenyeret törtem négyezer embernek, hány tele kosárnyi maradékot szedtetek össze?" "Hetet", válaszolták.
  21. Erre hozzáfűzte: "Hát még mindig nem értitek?"
  22. A betszaidai vak meggyógyítása. Közben Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá és kérték, hogy érintse meg.
  23. Ő a vakot kézen fogva kivezette a faluból. Ott nyállal megnedvesítette a szemét, rátette a kezét és megkérdezte: "Látsz valamit?"
  24. Az fölnézett és így szólt: "Látom az embereket, de úgy látom, mintha fák járkálnának."
  25. Erre ismét a szemére tette kezét, mire az tisztán kezdett látni és úgy meggyógyult, hogy távolról is élesen látott mindent.
  26. Aztán hazaküldte, de meghagyta neki: "Ne beszélj róla a faluban."
  27. Péter vallomása. Jézus elindult tanítványaival a Fülöp Cézáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványait: "Kinek tartanak engem az emberek?"
  28. Azok így válaszoltak: "Van aki keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek van aki valamelyik prófétának."
  29. Ő tovább kérdezte: "Hát ti kinek tartotok engem?" Mire Péter így válaszolt: "Te vagy a Messiás."
  30. Akkor lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
  31. Jézus megjövendöli szenvedését. Ettől fogva arra kezdte oktatni őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad.
  32. Egész nyíltan beszélt minderről. Péter ekkor félrehívta és szemrehányást tett neki.
  33. De ő hátrafordult, tanítványaira nézett és így korholta Pétert: "Takarodj előlem, sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol."
  34. Jézus követése. Ezután magához hívta tanítványaival együtt a népet és így szólt hozzájuk: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.
  35. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt.
  36. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelke azonban kárt szenved?
  37. Mit is adhatna az ember lelkéért cserébe?
  38. Aki szégyell engem és az én szavaimat e hűtlen, bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent Angyalokkal."

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


1-10: Mt. 15,32-39.

10. Dalmanuta Magadán vidékén fekvő falu. Mt. 15,39

11-13: Mt. 16,1-4; Lk. 12,54-56.

14-21: Mt. 16,5-12.

15. A kovász Máté szerint (Mt. 16,12) a farizeusok és szadduceusok jótettekben meg nem valósuló tanítása, Lukács szerint (Lk. 12,1) pedig a farizeusok rosszpéldát adó képmutatása.

26. A Vulgáta szerint: "Menj haza, de ha a faluba érsz, senkinek se szólj róla."

27-30: Mt. 16,13-20; Lk. 9,18-21.

27. Fülöp Cezáreája: Mt. 16,13

30. A tilalomra vonatkozóan lásd Mt. 16,20

31-33: Mt. 16,21-23; Lk. 9,22.

31. Mt. 16,21

33. Mt. 16,23 34-9,1: Mt. 16,24-28; Lk. 9,23-27.

35. Mt. 10,39

38. Amikor eljön az ítélet napján.