Jézus Krisztus evangéliuma Márk szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

  1. Gyógyítás szombaton. Ezután ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember.
  2. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádaskodhassanak ellene.
  3. Ő felszólította a béna kezű embert: "Állj ide középre!"
  4. Aztán megkérdezte tőlük: "Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?" Azok hallgattak.
  5. Ő szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: "Nyújtsd ki a kezed!" Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.
  6. Erre a farizeusok kimentek és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogyan okozhatnák vesztét.

    Jézus és tanítványai

  7. A nép Jézushoz fordul segítségért. Jézus tanítványaival visszavonult a tó partjára. Nagy tömeg követte Galileából.
  8. De Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából és a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, mi mindent tett.
  9. Ő meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt.
  10. Sok embert meggyógyított ugyanis, úgyhogy akinek valami baja volt, odatolakodott hozzá, hogy legalább érinthesse.
  11. A tisztátalan lelkek pedig, amint meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: "Te vagy az Isten Fia!"
  12. Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne mondják el, hogy kicsoda.
  13. Az apostolok kiválasztása. Ezután fölment a hegyre és magához hívta, akiket kiválasztott. Azok csatlakoztak hozzá.
  14. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak és hogy igehirdetésre küldje őket.
  15. Hatalmat is adott nekik (a betegek gyógyítására és) az ördögűzésre.
  16. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta,
  17. Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket Boanergesznek, vagyis mennydörgés fiainak hívott,
  18. továbbá Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a buzgó Simont
  19. és karióti Júdást, aki később elárulta őt.
  20. Jézus válaszol a farizeusok vádaskodására. Mihelyt hazaértek, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük.
  21. Amikor övéi ezt meghallották, elindultak, hogy erővel magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy elvesztette az eszét.
  22. Az írástudók azonban, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták: "Belzebul szállta meg. Az ördögök fejedelmével űz ördögöt."
  23. Ekkor öszehívta őket és ezt a hasonlatot mondta nekik: "Hogyan űzheti ki sátán a sátánt?
  24. Ha egy ország meghasonlik, az az ország nem állhat fönn.
  25. Ha egy család meghasonlik, az a család sem maradhat meg.
  26. Ha tehát a sátán önmaga ellen támad és így meghasonlik, nem maradhat meg, hanem elpusztul.
  27. Senki sem törhet be az erős ember házába és nem rabolhatja el holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi őt. Csak azután foszthatja ki a házat.
  28. Bizony mondom nektek: minden bűn és káromlás, amit az emberek elkövetnek, bocsánatot nyer.
  29. De aki a Szentlelket káromolja, az sohasem nyer bocsánatot, hanem örök vétek terheli."
  30. Ezt állították ugyanis róla: "Tisztátalan lélek szállta meg."
  31. Ki tartozik igazán Jézushoz. Amikor anyja és testvérei odaértek, kint maradtak és hívatták őt.
  32. A körülötte ülő tömegből figyelmeztették: "Anyád és testvéreid kint állnak és keresnek."
  33. Ő azonban így válaszolt: "Ki az én anyám és kik az én testvéreim?"
  34. Majd végignézve a körülötte ülőkön csak ennyit mondott: "Ezek az én anyám és testvéreim!
  35. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám."

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


1-6: Mt. 12,9-14; Lk. 6,11.

1. A kafarnaumi zsinagógába. 6.Mt. 22,16

7-12: Mt. 12,15-16; Lk. 6,17-19.

8. Idumea a Délpalesztína határától Köves-Arábiáig elterülő vidék. A nomád edomita nép hazája.

12. Az Úr nem engedhette meg, hogy gonoszlelkek hirdessék, hogy ő a messiás (Mk. 1,34; Lk. 4,41).

13-19: Mt. 10,1-4; Lk. 6,12-16.

17. Boanergesz, kissé eltorzított héber vagy arám szó jelentése: mennydörgés fiai. A két testvér lobbanékony természete miatt kapta ezt a melléknevet.

18. Mt. 10,3

19. Mt. 10,4

20-30: Mt. 12,22-32; Lk. 11,14-23; Lk. 12,10.

21. Sokan úgy ítélték, hogy Jézus túlzásokra ragadtatja magát. Ezért akarták rokonai saját érdekében hazavinni.

22. Mt. 10,25

29. Mt. 12,32

31-35: Mt. 12,46-50; Lk. 8,19-21.

31. Mt. 12,46

34-35. Mt. 12,49-50