Jézus Krisztus evangéliuma Márk szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

    A szenvedés előtti napok

  1. Jézus bevonul Jeruzsálembe. Amikor Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagénál és Betániánál, az Olajfák hegyénél, elküldött két tanítványt
  2. ezzel a megbízatással: "Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamarat, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és hozzátok ide.
  3. Ha valaki megkérdezi, mit csináltok, feleljétek, hogy az Úrnak szüksége van rá; erre mindjárt ide küldi."
  4. Azok elmentek és ott találták a szamarat kinn az utcán egy ajtóhoz kötve.
  5. Mindjárt el is oldották. Néhány ott álló megkérdezte tőlük: "Miért oldjátok el ezt a szamarat?"
  6. Ők úgy válaszoltak, ahogy Jézus meghagyta. Erre elengedték őket.
  7. A szamarat Jézushoz vezették, rátették ruhájukat, s aztán ráültették Jézust.
  8. Sokan ruhájukat terítették az útra, mások meg a réten tört lombos ágakat.
  9. Az előtte járók és az utána jövők így kiáltoztak:

  10. "Hozsanna!
    Áldott, ki az Úr nevében jön!
    Áldott atyánknak, Dávidnak, elérkező országa!
    Hozsanna a magasságban!"

  11. Így vonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott jól körülnézett, aztán a tizenkettővel kiment Betániába, mivel már esteledett.
  12. A fügefa megátkozása. Amikor másnap eljöttek Betániából, megéhezett.
  13. Látott messziről egy zöldellő fügefát és elindult feléje, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem volt fügeérés ideje.
  14. Ekkor így szólt: "Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé." Tanítványai hallották ezt.
  15. A templom megtisztítása. Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Bement a templomba és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta
  16. és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyenek a templom területén.
  17. Aztán megmagyarázta: "Nem azt mondja az Írás: az én házam minden nép számára az imádság háza? Ti pedig rablóbarlanggá tettétek."
  18. Mikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, hogyan tegyék el őt láb alól. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért.
  19. Mikor beesteledett, elhagyták a várost.
  20. Az elszáradt fügefa. Reggel, amikor a fügefa mellett vitt el útjuk, látták, hogy az tövestül elszáradt.
  21. Péter ekkor föleszmélt: "Mester, mondta, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt."
  22. Jézus így válaszolt: "Legyen hitetek Istenben.
  23. Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: emelkedjél föl és vesd magad a tengerbe, s nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténik, amit mond, úgy is lesz.
  24. Mondom ezért nektek, bármit kértek imádságban, higgyétek, hogy megkapjátok, és úgy is lesz.
  25. Mikor pedig imádkozni készültök, bocsássátok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket.
  26. (Ha ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.)"
  27. Honnan van Jézus hatalma? Ismét beértek Jeruzsálembe. Miközben a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók
  28. meg a nép vénei, és megkérdezték tőle: "Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy így cselekedjél?"
  29. Jézus ezt válaszolta: "Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem így.
  30. A mennyből vagy az emberektől volt János keresztsége? Válaszoljatok."
  31. Azok tanakodni kezdtek egymás közt: "Ha azt mondjuk: a mennyből volt, azt feleli: hát akkor miért nem hittetek neki?
  32. Azt mondjuk talán: az emberektől?" Féltek azonban a néptől, mert mindnyájan azt tartották, hogy János valóban próféta.
  33. Ezért így válaszoltak Jézusnak: "Nem tudjuk." "Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal teszek így" - felelte Jézus.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


1-11: Mt. 21,1-11; Mt. 21,17; Lk. 19,29-40; Jn. 12,12-19.

9-10. Mt. 21,9 Dávid elérkező országa a messiási ország.

12-14: Mt. 21,18-19.

13. Mt. 21,19

15-19: Mt. 21,12-17; Lk. 19,45-48. Szent János elmondja, hogy jézus működésének kezdetén is megtisztította a templomot (Jn. 2,14-16).

20-26: Mt. 21,20-22. 23.Mt. 17,20

27-33: Mt. 21,23-27; Lk. 20,1-8.