Jézus Krisztus evangéliuma Márk szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

  1. Jézus Názáretben. Eltávozva onnét lakóhelyére érkezett. Tanítványai kísérték.
  2. A következő szombaton elkezdett tanítani a zsinagógában. Nagy hallgatósága csodálkozott (tanításán). "Honnan vette mindezt? - kérdezték. Ki adott neki ekkora bölcsességet? Hogyan történnek ilyen csodák általa?
  3. Nem az ács ez, a Mária fia? Nem Jakab, József, Júdás és Simon testvére? És ugye nővérei is itt élnek köztünk?" Szóval megbotránkoztak benne.
  4. Jézus erre megjegyezte: "Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és családjában."
  5. Nem is tudott ott csodát tenni, csak néhány beteget gyógyított meg, rájuk téve kezét.
  6. Ő maga is csodálkozott hitetlenségükön.
  7. Az apostolok szétküldése. Ezután bejárta a környék falvait és tanított. Majd magához hívta a tizenkettőt, és hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek fölött, kettesével szétküldte őket.
  8. Megparancsolta nekik, hogy ne vigyenek az útra semmi mást, csak egy vándorbotot; se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben.
  9. Sarut viselhetnek, de ne legyen két ruhájuk.
  10. Aztán így szólt hozzájuk: "Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok onnan.
  11. De ha valahol nem fogadnak be titeket és szavatokra nem hallgatnak, menjetek el onnan és - vádképpen ellenük - a port is rázzátok le lábatokról."
  12. Azok útra kelve bűnbánatot hirdettek, sok ördögöt űztek ki
  13. és olajjal megkenve sok beteget gyógyítottak meg.
  14. Keresztelő János lefejezése. Heródes király is hallott róla, mert messze terjedt a híre. "Keresztelő János támadt föl halottaiból, ezért működik benne a csodatévő erő", mondta.
  15. Némelyek viszont így vélekedtek: "Ő Illés." Mások pedig: "Próféta ő, olyan, mint a többi próféta." Ennek hallatára Heródes továbbra is azt állította: "Ő János, akinek fejét vétettem.
  16. Az támadt föl (halottaiból)."
  17. Heródes tudniillik annak idején elfogatta Jánost és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett.
  18. János ugyanis figyelmeztette: "Nem szabad elvenned testvéred feleségét."
  19. Heródiás ezért áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette.
  20. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember s ezért védelmébe vette. Valahányszor beszélt vele, nagy zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
  21. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes születésnapján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőinek.
  22. Közben Heródiás leánya bement és táncolt nekik. Nagyon megtetszett Heródesnek és vendégeinek. A király így szólt a leányhoz: "Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked."
  23. Sőt meg is esküdött: "Bármit kérsz, megadom neked, még országom felét is."
  24. Az kiment és megkérdezte anyjától: "Mit kérjek?" "Keresztelő János fejét" - felelte.
  25. Erre visszasietett a királyhoz és előadta kérését: "Azt akarom, hogy tüstént add nekem egy tálon Keresztelő János fejét."
  26. A király nagyon elszomorodott emiatt, de tekintettel a vendégek előtt tett esküjére, nem akarta azt érvényteleníteni.
  27. Azonnal küldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el a fejet.
  28. Az elment, lefejezte őt a börtönben és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
  29. Amikor ezt tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték a testét és egy sírboltba temették.
  30. Az apostolok visszatérése. Az apostolok visszatértek Jézushoz és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak.
  31. Erre így szólt: "Jöjjetek félre egy magányos helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit." Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy enni sem maradt idejük.
  32. Egy magányos helyre eveztek hát, hogy egyedül legyenek.
  33. De távozóban sokan látták őket, és megértve szándékukat, gyalog odasiettek a városokból és megelőzték őket.
  34. Az első kenyérszaporítás. Amikor kiszállt, ott látta a nagy tömeget. Megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani.
  35. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai és figyelmeztették: "A vidék elhagyatott, az idő is eljárt.
  36. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, s ennivalót vegyenek maguknak."
  37. Ő azonban így válaszolt: "Adjatok ti nekik enni." Azok megjegyezték: "Talán menjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy el tudjuk látni őket?"
  38. Erre ő megkérdezte: "Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül." Körülnéztek és jelentették: "Öt, és két halunk."
  39. Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportonkint telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre.
  40. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban.
  41. Azután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte a kenyereket és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük közt.
  42. Mindnyájan ettek és jól is laktak.
  43. A kenyérmaradékból és a halakból pedig tizenkét kosarat szedtek tele.
  44. A kenyérből ötezer férfi evett.
  45. Jézus a vízen jár. Ezután nyomban fölszólította tanítványait, hogy szálljanak bárkába és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget.
  46. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék.
  47. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton.
  48. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük volt, az éjszaka negyedik őrváltása idején a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket.
  49. Amint meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet, és elkezdtek kiáltozni, mert mindnyájan látták őt és megrémültek.
  50. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk: "Bátorság! Én vagyok, ne féljetek."
  51. Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól,
  52. mert nem okultak a kenyérszaporításból, s szívük még érzéketlen volt.
  53. Genezáret földjén. Átérve a túlsó partra, Genezáret földjére jutottak, s ott kikötöttek.
  54. Mihelyt kiléptek a bárkából, azonnal fölismerték őt az emberek.
  55. Bejárták az egész környéket és ágyastul oda hordták a betegeket, ahol tudomásuk szerint tartózkodott.
  56. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak hozzáért, meggyógyult.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


1-6: Mt. 13,53-58; Lk. 4,16-30.

3. Jézus testvéreire vonatkozóan lásd Mt. 12,46

5. A tömeges csodát a hitetlenség akadályozta meg. Isten irgalma a hitetlenekkel nem szokott csodát művelni.

7-13: Mt. 10,1; Mt.5-15; Lk. 9,1-6.

8-10. Az Úr teljes igénytelenséget kíván apostolaitól. A körülményektől függ, hogy saruban és vándorbottal (Mk), vagy ezek nélkül (Mt. és Lk) indulnak útra. Fölösleges ruhájuk ne legyen. Lakásukat kényelemszeretetből ne cserélgessék.

11. Mt. 10,14

14-29: Mt. 14,1-12; Lk. 3,19-20; Lk. 9,7-9.

14. Mt. 14,1

17. Mt. 14,3

33-44: Mt. 14,13-21; Lk. 9,10-17; Jn. 6,1-13.

45-52: Mt. 14,22-33; Jn. 6,16-21. 48.Mt. 14,25

53-56. Mt. 14,34-36.