37. Fejezet: JÓB KÖNYVE

1. Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
2. Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
   Zsolt. 29,3.
3. Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
4. Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
5. Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
   Zsolt. 147,16., Zsolt. 148,8.
6. Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
7. Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
8. Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
9. Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
   Zsolt. 147,17.
10. Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
11. És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
12. Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
    Jób. 26,27., Jób. 26,28.
13. Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
    Jób. 37,9., 2 Móz. 9,18., 2 Móz. 9,23.
14. Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
15. Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
16. Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
17. Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
18. Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
19. Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
20. Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
21. Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
22. Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
23. Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
    Jób. 34,19.