142. Fejezet: ZSOLTÁROK KÖNYVE

1. Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.
   1 Sám. 24,4., Zsolt. 57,1.
2. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
3. Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat.
   Zsolt. 2,19.
4. Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.
   Zsolt. 40,13.
5. Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.
6. Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;
   Zsolt. 16,5.
7. Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!
   1 Sám. 23,26.
8. Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.