JÚDÁS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELE

Fejezetek: 1.

  1. Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentõl megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak:
    Mát. 13,55.
  2. Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bõségesen.
  3. Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felõl, kénytelen voltam, hogy intõleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.
    1 Tim. 1,18.
  4. Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen elõre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.
  5. Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földébõl kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette.
    4 Móz. 14,35., 1 Kor. 10,5.
  6. És az angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az õ lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta.
    Ján. 8,44.
  7. Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévõ városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak elõttünk, örök tûznek büntetését szenvedvén.
    1 Móz. 19,4., 1 Móz. 19,25.
  8. Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertõztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.
    2 Pét. 2,10., 2 Pét. 2,11.
  9. Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván + Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!
    Dán. 12,1., 5 Móz. 34,1., 5 Móz. 34,6., Zak. 3,2.
  10. Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.
    2 Pét. 2,12., 2 Pét. 2,15.
  11. Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és + a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el.
    1 Móz. 4,8., 4 Móz. 31,16., 4 Móz. 16,1.
  12. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektõl hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tõbõl kiszaggatott fák;
  13. Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygõ csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.
    Ésa. 57,20., 2 Pét. 2,17.
  14. Ezekrõl is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az õ sok ezer szentjével,
    1 Móz. 5,21.
  15. Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddõzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bûnösök szóltak õ ellene.
    Mát. 25,31., Dán. 7,9.
  16. Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésbõl személyimádók.
  17. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekrõl, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.
  18. Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó idõben lesznek csúfolódók, a kik az õ istentelen kívánságai szerint járnak.
    1 Tim. 4,1., 2 Pét. 3,3.
  19. Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek.
  20. Ti pedig szeretteim, épülvén a szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,
  21. Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztus irgalmasságát az örök életre.
  22. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén õket.
  23. Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva õket a tûzbõl, és útálva még a + ruhát is, a melyet a test beszennyezett.
    Jak. 5,19., Jak. 5,20., Jel. 3,4.
  24. Annak pedig, a ki titeket a bûntõl megõrízhet, és az õ dicsõsége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,
    1 Thess. 5,23., Fil. 1,10.
  25. Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsõség, nagyság, erõ és hatalom most és mind örökké. Ámen.
    Róm. 16,27., 1 Tim. 1,17.

Fejezetek: 1.