PÉTER APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES MÁSODIK LEVELE

Fejezetek: 1, 2, 3.

  1. Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;
    2 Pét. 1,13., 2 Pét. 1,15.
  2. Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelõtt mondott beszédekrõl, és az Úrnak és + Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:
    2 Pét. 1,19., 2 Pét. 1,1.
  3. Tudván elõször azt, hogy az utolsó idõben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,
    1 Tim. 4,1.
  4. És ezt mondják: Hol van az õ eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétõl fogva.
    Ján. 14,3., Ezék. 12,22.
  5. Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtõl fogva voltak, és föld, mely vízbõl és víz által állott elõ az Isten szavára;
    1 Móz. 1,6., 1 Móz. 1,8., Zsolt. 24,2.
  6. A melyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
    1 Móz. 7,11., 1 Móz. 7,12., 1 Móz. 7,23.
  7. A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tûznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának + napjára.
    2 Pét. 3,10., 2 Thess. 1,6., 2 Thess. 1,8.
  8. Ez az egy azonban ne legyen elrejtve elõttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendõ, és ezer esztendõ mint egy nap.
    Zsolt. 90,4.
  9. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tûr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki + megtérésre jusson.
    Ján. 14,3., Jel. 22,12., Jel. 22,20.
  10. Az Úr napja pedig úgy jõ majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és + a föld és a rajta lévõ dolgok is megégnek.
    Mát. 24,37., Mát. 24,42., Mát. 24,44., 2 Pét. 3,7., 2 Pét. 3,12.
  11. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, +
    2 Pét. 3,14., Jak. 1,27.
  12. A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tûzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
    1 Thess. 1,10., 1 Thess. 4,14., 1 Thess. 4,17.
  13. De új eget és új földet várunk az õ ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
    Ésa. 65,17., Ésa. 66,22., Jel. 21,1.
  14. Annakokáért szeretteim, ezeket várván , igyekezzetek, hogy + szeplõ nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
    2 Pét. 3,10., 2 Pét. 3,13., Kol. 1,32., 1 Thess. 3,13.
  15. És a mi Urunknak hosszútûrését idvességnek tartsátok; a mi képen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
    2 Pét. 3,9., Róm. 2,4.
  16. Szinte minden levélben is, a mikor ezekrõl beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthetõ dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsûrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
  17. Ti azért szeretteim elõre tudván ezt, õrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitõl elragadtatva, a saját erõsségetekbõl + ki ne essetek;
    2 Pét. 3,3., 2 Pét. 3,4., 2 Pét. 3,9., 1 Pét. 1,19.
  18. Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsõség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.
    Ján. 17,3.

Fejezetek: 1, 2, 3.