A JÁNOS ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.

  1. Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére.
  2. Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala õket.
  3. Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,
  4. Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörõ.
  5. A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?
    3 Móz. 20,10., 5 Móz. 22,22.
  6. Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék õt, hogy legyen õt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.
  7. De mikor szorgalmazva kérdezék õt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bûnös, az vesse rá elõször a követ.
  8. És újra lehajolván, írt vala a földre.
  9. Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektõl kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.
  10. Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?
  11. Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!
    Ján. 5,14.
  12. Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.
    Ján. 1,4., Ján. 1,5., Ján. 1,9., Ján. 9,5., Ján. 9,12., Ján. 9,46.
  13. Mondának azért néki a farizeusok: Te magadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz.
  14. Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök + és hová megyek.
    Ján. 5,31., Ján. 9,29.
  15. Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit.
  16. De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, a ki küldött engem.
  17. A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.
    5 Móz. 17,6., 5 Móz. 19,15.
  18. Én vagyok a ki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, a ki küldött engem.
  19. Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.
  20. Ezeket a beszédeket mondá Jézus a kincstartó helyen, a mikor tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg õt, mert még nem jött el az õ órája.
    Ján. 7,8.
  21. Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bûneitekben fogtok meghalni: a hová én megyek, ti nem jöhettek oda.
    Ján. 7,34.
  22. Mondának azért a zsidók: Avagy megöli-é magát, hogy azt mondja: A hová én megyek, ti nem jöhettek oda?
  23. És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok, én önnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való.
    Ján. 3,31.
  24. Azért mondám néktek, hogy a ti bûneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bûneitekben.
    Ján. 3,18.
  25. Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitõl fogva mondok is néktek.
  26. Sok beszélni és ítélni valóm van felõletek: de igaz az, a ki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, a miket tõle hallottam vala.
    Ján. 7,28.
  27. Nem vevék észre, hogy az Atyáról szól vala nékik.
  28. Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.
    Ján. 3,14., Ján. 12,32.
  29. És a ki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.
  30. A mikor ezeket mondá, sokan hivének õ benne.
    Ján. 7,31.
  31. Monda azért Jézus a benne hívõ zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;
  32. És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.
  33. Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?
  34. Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bûnt cselekszik, szolgája a bûnnek.
    2 Pét. 2,19.
  35. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké.
  36. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.
  37. Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok.
  38. Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti + is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.
    Ján. 5,18., Ján. 5,19.
  39. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.
  40. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentõl hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.
  41. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
  42. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentõl származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem õ küldött engem.
    Ján. 7,28.
  43. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
  44. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott + meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
    1 Ján. 3,8., Júd. 1,6.
  45. Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
  46. Ki vádol engem közületek bûnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
  47. A ki az Istentõl van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentõl valók.
    1 Ján. 4,6.
  48. Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög van benned?
    Ján. 7,20., Ján. 10,20.
  49. Felele Jézus: Nincs én bennem ördög; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok engem.
  50. Pedig én nem keresem az én dicsõségemet: van a ki keresi és megítéli.
  51. Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.
    Ján. 5,24.
  52. Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált örökké.
    Ján. 8,48.
  53. Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál Ábrahámnál, a ki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod te magadat?
  54. Felele Jézus: Ha én dicsõítem magamat, az én dicsõségem semmi: az én Atyám az, a ki dicsõít engem, a kirõl ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,
    Ján. 12,28.
  55. És nem ismeritek õt: de én ismerem õt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem õt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem õt, és az õ beszédét megtartom.
  56. Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.
  57. Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendõs nem vagy, és Ábrahámot láttad?
  58. Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielõtt Ábrahám lett, én vagyok.
  59. Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtõzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.
    Ján. 10,31.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.