Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. Példabeszéd a megvetőről. Egy nap Jézus elment hazulról és leült a tó partján.
  2. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt a bárkába és leült, a nép pedig a parton maradt.
  3. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket. Ezzel kezdte: "Kiment a magvető vetni.
    Mk. 4,1-20., Lk. 8,4-15.
  4. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az (égi) madarak és fölcsipegették.
  5. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe.
  6. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött, és gyökér híján elszáradt.
  7. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották.
  8. A többi jó földbe hullott és termést hozott: egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, némelyik meg harmincszorosat.
  9. Akinek füle van, hallja meg!"
  10. Mire valók a példabeszédek. Akkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték tőle: "Miért szólsz hozzájuk példabeszédekben?"
  11. Ő így felelt: "Nektek jutott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, nekik azonban nem.
  12. Akinek ugyanis van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.
  13. Azért szólok nekik példabeszédekben, mert szemük van, de nem hallanak és nem értenek.
  14. Beteljesedik rajtuk Izaiás próféta jövendölése:
    Hallani fogtok, de nem érttek,
    Nézni fogtok, de nem láttok.
  15. Megkérgesedett e népnek a szíve:
    Fülükre nagyot hallanak
    És behúnyják szemüket,
    Hogy szemükkel ne lássanak
    És ne halljanak fülükkel,
    Szívükben értelem ne legyen és meg ne térjenek,
    Hogy meggyógyítsam őket.

  16. Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall.
  17. Bizony mondom nektek, sok próféta és igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem láthatta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallhatta.
  18. A magvetőről szóló példabeszéd magyarázata. Halljátok tehát a magvetőről szóló példabeszédet.
  19. Amikor valaki meghallgatja Isten országának igéjét, de meg nem szívleli, eljön a gonosz és elragadja, amit a szívébe vetettek. Ez az, akinél a mag az útfélre esett.
  20. A köves talajra hullott meg az, aki meghallgatja az igét és szívesen be is fogadja,
  21. de nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig tart. Mikor az ige miatt baj és üldözés támad, csakhamar eltántorodik.
  22. A tövisek közé hullott pedig az, aki meghallgatja az igét, de a világi gondok és a csalóka gazdagság elfojtják az igét és meddő marad.
  23. Végül a jó földbe hullott az, aki az igét meghallgatja, megszívleli és termést is hoz: Egyik százszorosat, másik hatvanszorosat, némelyik meg harmincszorosat."
  24. Példabeszéd a konkolyról. Más példabeszédet is mondott nekik: "Hasonlít a mennyek országa az olyan emberhez, aki jó magot vetett a földjébe.
  25. Amikor mindenki aludt, jött ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán eltávozott.
  26. Szárba szökött a vetés és kalászt hányt, de fölütötte fejét a konkoly is.
  27. Erre a szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, jó magot vetettél szántóföldedbe? Honnan került belé a konkoly?
  28. Mire ő azt felelte: Ellenséges ember műve az. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk?
  29. Nem, válaszolta, hogy a konkolyt gyomlálva ki ne tépjétek vele együtt a búzát is.
  30. Hagyjátok, hadd nőjjön föl mindkettő az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe."
  31. Példabeszéd a mustármagról és a kovászról. Egy másik példabeszédet is mondott: "Hasonlít a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember és szántóföldjébe vet.
    Mk. 4,31., Lk. 13,19.
  32. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Sőt akkora fává nő, hogy az ég madarai rászállnak és ágai közt fészket raknak."
  33. Ismét más példabeszédet is mondott: "Hasonlít a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony és három véka lisztbe vegyít úgy, hogy az egész megkovászosodik."
  34. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek, példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk.
  35. Így beteljesedett a próféta jövendölése:
    "Példabeszédre nyitom ajkamat:
    Hirdetem, mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva."
    Zsolt. 77,2.
  36. A konkolyról szóló példabeszéd magyarázata. Akkor elbocsátotta a népet és hazatért. Odamentek hozzá tanítványai és kérték: "Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet."
  37. Így magyarázta meg nekik: "Aki a jó magot veti, az az Emberfia.
  38. A szántóföld, ez a világ. A jó mag, az ország fia, a konkoly pedig, a gonosz fia.
  39. Az ellenség, aki ezt veti, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.
  40. Mint ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is.
  41. Az emberfia elküldi angyalait. Azok összeszednek országában minden gonosztettet és gonosztevőt,
  42. és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.
  43. Akkor az igazak ragyognak majd, mint a nap, Atyjuk országában. Akinek füle van, hallja meg.
  44. Példabeszéd a kincsről, a gyöngykereskedőről és a hálóról. Hasonlít a mennyek országa a szántóföldön elásott kincshez. Egy ember megtalálja a kincset, de titokban tartja. Aztán nagy örömében fogja magát, eladja mindenét, amije csak van, és megveszi a szántóföldet.
  45. Hasonlít a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keres.
  46. Mikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, fogja magát, eladja mindenét, amije csak van, és megveszi azt.
  47. Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, mely mindenfajta halat bekerít.
  48. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják.
  49. Így lesz a világ végén is: mennek az angyalok, kiválasztják a gonoszakat az igazak közül és tüzes kemencébe vetik őket.
  50. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.
  51. Megértettétek mindezt?" "Igenis", felelték.
  52. Erre ő így szólt: "Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a családatyához, aki kincseiből újat és régit szed elő."
  53. Jézus Názáretben. Mikor Jézus e példebeszédeket befejezte, eltávozott onnan.
    Mk. 6,1-6., Lk. 4,15-30.
  54. Visszament lakóhelyére és a helybelieket tanította a zsinagógában. Azok meglepődve kérdezgették: "Honnan van ennek a bölcsessége és a csodatévő ereje?
  55. Nem az ács fia ez? Anyja nem Mária? Testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás?
  56. És nővérei, ugye azok is itt élnek köztünk? Honnan vette hát mindezt?"
  57. - és megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: "Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és házában."
  58. Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1-23. Mk. 4,1-20; Lk. 8,4-15.

3. A példabeszéd az evangéliumok jellegzetes irodalmi műfaja. Többnyire költött, de az emberi életből vett elbeszélés, amely vallási vagy erkölcsi tanulságot rejt. A magvetőről szóló példabeszéd Isten igéjének sorsát szemlélteti a különböző emberi lelkekben.

11. A fogékonyság és jóakarat, Isten megvilágosító kegyelmével, megkönnyítette a tanítványoknak a példabeszédek megértését, a kevély, hitetlen zsidók előtt azonban Isten országának titkai rejtve maradtak.

12. Aki tud már valamennyit a mennyek országa titkaiból, készsége miatt gyarapodni fog ismeretében, a rosszindulatúakból azonban a csekély tudás is kiapad.

14-15. Esa. 6,9-10. A megátalkodott elutasítja a kegyelem világosságát, s ezért vaksággal sújtja az Isten. Izaiás ezt a lelki folyamatot írja le erős kifejezésekkel.

24-30. E példabeszédben Jézus megmagyarázza apostolainak a rossz eredetét és értelmét Isten országában, az Anyaszentegyházban.

31-35. Mk. 4,31-34. LK.13,19-21.

31-33. A mustármagról szóló példabeszédben Jézus Isten országának a kibontakozását szemlélteti ebben a világban. A kezdet jelentéktelennek látszó, az eredmény minden várakozást felülmúló, világot átfogó intézmény. A kovászról szóló ezzel szemben Isten országának a világot szelemében és erkölcseiben átalakító erejét szemlélteti.

35. Zsolt. 77,2.

44-46. E példabeszédek Isten országának páratlan értékét szemléltetik, érte minden áldozatot meg kell hozni.

47-50. Az igazak és bűnösöl szétválasztása a világ végén történik.

53-58. Mk. 6,1-6; Lk. 4,15-30.

55-56. Mt. 12,46.