4. Fejezet (Szent Márk)

Példabeszéd a magvetőről. Más alkalommal is a tó partján tanított. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért bárkába szállt és leült, kinn a tavon. A tömeg pedig kint maradt a tó partján.
Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket.
"Halljátok csak! - kezdte tanítását. Kiment a magvető vetni.
Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak a madarak és fölcsipegették.
Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe.
Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott.
Amint a tövisek felnőttek, elfojtották és nem hozott termést.
A többi pedig jó földbe hullott, kikelt, felnőtt és hamincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.
Akinek füle van, hallja meg" - fejezte be szavait.
A példabeszéd magyarázata. Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkéndezték, mi a példabeszéd értelme.
Így válaszolt nekik: "Előttetek föltárom Isten országának titkát a kívülállóknak azonban minden csak példabeszédekben szól:
Nézzenek, de ne lássanak,
halljanak, de ne értsenek,
hogy meg ne térjenek
és bocsánatot ne nyerjenek."
Aztán így folytatta: "Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni?
A magvető az igét veti.
Az útfélre esők azok, akiknek szívébe hull ugyan az ige, de amint meghallgatták, azonnal ott terem a sátán és kiveszi a szívükből.
Hasonlítanak ezekhez a köves talajra hullottak: meghallgatják az igét és örömmel be is fogadják,
de az nem ver bennük gyökeret, mert állhatatlanok. Mikor az ige miatt baj és üldözés támad, csakhamar eltántorodnak.
Mások meg, amelyek tövisek közé hullanak, azok, akik meghallgatják az igét,
de a világi gondok, a csalóka gazdagság és egyéb vágyak szívükbe lopódzva elfojtják az igét, úgy hogy az meddő marad.
Végül a jó földbe hullottak azok, akik meghallgatják az igét, befogadják és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak."
A példabeszédek célja. Azután így szólt: "Talán azért gyújtanak világosságot, hogy véka alá vagy ágy alá rejtsék, nem pedig azért, hogy tartóra tegyék?
Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy kitudódjék.
Akinek füle van, hallja meg!"
Majd így folytatta: "Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek, akik ezt hallottátok.
Akinek ugyanis van, annak még adnak, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van."
Példabeszéd a vetés növekedéséről. Így beszélt tovább: "Úgy van az Isten országával, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe.
Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan.
A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, végül telt szemet a kalászban.
Amikor beérett a termés, tüstént nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás."
Példabeszéd a mustármagról. Majd ismét így folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük?
Olyan az, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe kisebb minden más vetőmagnál.
De miután elvetették, felnő, nagyobb lesz minden veteménynél és akkora ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai."
Több ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, amennyire csak föl tudták fogni.
Példabeszéd nélkül nem tanított, de amikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
A vihar lecsendesítése. Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: "Evezzünk át a túlsó partra."
Erre azok otthagyták a tömeget és magukkal vitték őt, úgy ahogy a bárkában volt. Több bárka kísérte őket.
Ekkor hatalmas vihar támadt. A hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy az már majdnem megtelt.
De ő a bárka farában egy vánkoson aludt. Fölkeltették és így szóltak hozzá: "Mester, nem törődöl azzal, hogy elveszünk?"
Erre fölkelt, parancsolt a szélnek s rászólt a vízre: "Csöndesedjél, némulj el!" Mire a szél elállt és nagy csend lett.
Aztán hozzájuk fordult: "Mit féltek annyira? Még mindig nem hisztek?"
Azokat nagy félelem fogta el és kérdezgették egymástól: "Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?"

1 -20: Mt. 13,1-23; Lk. 8,4-15.

11 . A kivülállók azok, akik nem tartoznak a tizenkét apostol és a tanítványok testületéhez. Mt. 13,11

14 . A következő magyarázat a magról mondja azt, ami tulajdonképpen a magot befogadó földre, ill. képletesen az Isten igéjének hallgatóira áll.

15 . A fogékonyság és jóakarat hiányának következménye és büntetése, hogy nem értik meg a tanítást, s nem térnek meg.

21 -25. Lk. 8,16-18.

22 . Isten országának titkai arra vannak szánva, hogy nyilvánosságra jussanak (Mt. 10,26; Lk. 12,2).

24 . Aki az evangéliumot készségesen hallgatja és másoknak is hírdeti, egyre jobban elmélyül ismeretében: ez a jutalma (Mt. 7,2).

26 -29. A példabeszéd értelme az, hogy amint az elvetett mag a fölműves minden további közreműködése nélkül növekszik és érik, úgy fejlődik Isten országa is a benne rejlő isteni erő fokozatos kibontakozásával teljes megvalósulásáig.

30 -34: Mt. 13,31-34; Lk. 13,18-19. Mt. 13,31-33