2. Fejezet: MÓZES ELSŐ KÖNYVE A TEREMTÉSRŐL
- És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
Ésa. 40,26.
- Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
2 Móz. 20,11.
- És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
- Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
- Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
- Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
- És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
1 Kor. 15,45.,
1 Kor. 15,47.
- És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
- És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
Jel. 2,7.
- Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala.
- Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany terem.
- És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő.
- A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.
- És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
Dán. 10,4.
- És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
- És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
- De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról bizony meghalsz.
Róm. 5,12.
- És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzék néki segítő társat, hozzá illőt.
Préd. 4,9.
- És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
- És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
- Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
- És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
1 Kor. 11,8.
- És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
- Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
Mát. 19,5.,
Márk. 10,7.,
1 Kor. 6,16.,
Eféz. 5,31.
- Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.
1 Móz. 3,7.