17. Fejezet: ZSOLTÁROK KÖNYVE

1. Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
   Zsolt. 4,2., Zsolt. 5,2.
2. A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
   Zsolt. 43,1.
3. Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is nem jött ki a számon.
   Zsolt. 139,1., Zsolt. 139,3.
4. Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
   Jób. 21,23., Zsolt. 119,120.
5. Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
6. Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
7. Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
8. Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
9. A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
10. Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
11. Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
12. Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
    Zsolt. 10,9.
13. Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
14. Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
    Jób. 21,8., Jób. 21,13.
15. Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.
    Jób. 19,26., Jób. 19,27., Dán. 12,1.