Pál apostol második levele a korintusiakhoz
Fejezetek:
1,
2,
3,
4,
5,
6,
7,
8,
9,
10,
11,
12,
13.
Az apostoli küldetés jelentősége
- A küldetés nagysága. Megint csak ajánlani kezdjük
magunkat? Talán csak nem szorulunk - mint némelyek
- hozzátok szóló vagy tőletek eredő ajánlólevélre?
- Ti
vagytok ajánlólevelünk, szívünkbe írva. Ismeri és olvassa
azt minden ember,
- mert meglátszik rajtatok, hogy
Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem
az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív
lapjaira.
- Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered.
- Nem
mintha saját erőnkből képesek volnánk valamit is
kigondolni magunkról, hiszen képességünk Istentől származik.
- Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség
szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké. Hiszen a betű
öl, a Lélek pedig éltet.
- Ha már a halálnak betűkkel kőbe
vésett szolgálata oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem
tekinthettek Mózes arcába, arcának múló ragyogása miatt,
- hogyan ne lenne sokkal dicsőségesebb a Lélek szolgálata?
- Ha ugyanis már annak szolgálata is dicsőséges, ami ítéletre
vezet; mennyivel jobban bővelkedik dicsőségben a
megigazulás szolgálata?
- Sőt, ami ott dicsőséges, ennek túláradó
dicsőségéhez képest nem is dicsőséges.
- Ha ugyanis már a
mulandó olyan dicsőséges, mennyivel inkább lesz dicsőséges
a maradandó!
- Az apostoli bátorság. Mivel tehát ilyen a reményünk,
teljes nyíltsággal szólunk,
- nem úgy mint Mózes, aki
befödte arcát, hogy Izrael fiai ne lássák mulandó
szolgálatának végét.
- Az ő értelmük eltompult, hiszen mindmáig
ugyanaz a lepel borítja az Ószövetséget, amikor olvassák,
és rajta is marad, mivel csak Krisztusban tűnik el.
- Sőt
mind a mai napig, amikor csak olvassák Mózest, lepel
borul a szívükre,
- de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a
lepel.
- Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a
szabadság.
- Mi pedig mindnyájan födetlen arccal szemléljük
az Úr dicsőségét és e szemléletében fokról fokra az ő
képmásává változunk át az Úr Lelke által.
Fejezetek:
1,
2,
3,
4,
5,
6,
7,
8,
9,
10,
11,
12,
13.
1-18. Az Apostolnak nincs szüksége emberi elismerésre. Apostoli küldetését Istentől kapta. Hivatása az Ószövetséggel szemben örökérvényű és nem a törvény holt betűje többé, hanem Krisztus Szentlelke által az ember belső megigazulása (1-11). Az apostolok tehát nyíltan szemlélik és hirdetik a föltámadt Krisztus dicsőségét, mert szolgálatuk örökérvényű. Mózes viszont az Ószövetség mulandóságának jelzésére eltakarta arcát.