Jézus Krisztus evangéliuma szent János szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.

    Jézus főpapi imája

  1. Jézus önmagáért imádkozik. E szavak után Jézus égre emelte szemét és így imádkozott: "Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.
  2. Hatalmat adtál neki minden ember felett, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon.
  3. Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.
  4. Én megdicsőítettelek téged a földön. A művet, amelynek elvégzését rámbíztad, véghezvittem.
  5. Most dicsőíts meg engem te, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.
  6. Imádkozik az apostolokért. Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket a világból nekem adtál. Tieid voltak és nekem adtad őket.
  7. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál tőled van. A tanítást, amit nekem adtál, átadtam nekik.
  8. Ők elfogadták és így valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
  9. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál.
  10. Tieid ők, — hiszen mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, — és én megdicsőültem bennük.
  11. Én már nem vagyok e világban, de ők a világban vannak. Én hozzád megyek. Szent Atyám tartsd meg őket nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
  12. Amig velük voltam, én tartottam meg őket nevedben, amelyet nekem adtál. Megőriztem őket; senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.
  13. Most hozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világon, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat.
  14. A világ gyűlölte őket, mert nem e világból valók, ahogy én sem vagyok e világból.
  15. Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.
  16. Hiszen nem e világból valók ők, amint én sem vagyok e világból.
  17. Szenteld meg őket az igazságban: a te igéd igazság.
  18. Amint te küldtél engem a világba, úgy küldöm én a világba őket.
  19. Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.
  20. Imádkozik az Egyházért. De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem.
  21. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
  22. Én átadtam nekik a dicsőséget, amit nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk:
  23. én őbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egyek legyenek ők is. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és hogy szereted őket, amint engem szerettél.
  24. Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amit te adtál nekem, hiszen te szerettél engem a világ teremtése előtt.
  25. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged. Én ismerlek téged, és így ők is megismerték, hogy te küldtél engem.
  26. Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük."

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.


1. Jézus főpapi imájával fejezi be búcsúbeszédét és vezeti be közeli keresztáldozatát. Kéri mennyei Atyját, hogy dicsőítse meg őt (1-5), apostolait óvja meg a gonosztól és szentelje meg (6-19), híveit pedig őrizze meg egységben és vezesse az örök üdvösségre (20-26).

5. Jézus dicsősége, isteni természetét tekintve, egyenlő a mennyei Atyáéval. Most, önkéntes megalázkodása elteltével, emberi természetének megdicsőítését kéri.

10. Az Úr azzal dicsőült meg tanítványaiban, hogy hittek megváltói küldetésében.

11-12. Amelyet nekem adtál: a Vulgátában így olvassuk: "Akiket nekem adtál."

16-17. Jézus azt kéri, hogy apostolainak élete megegyezzék az örök igazággal, amelyet tanításában kinyilatkoztatott.

19. Szentelem, vagyis föláldozom magam.

22. Jézus megváltó szenvedésével megszerezte híveinek az istenfiúság kegyelmét. Ez az a legnagyobb dicsőség, amelyben embereknek része lehet, mert általa Jézus isteni élete folytatódik benne.

26. Jézus azért nyilatkoztatta ki a mennyei Atyát, hogy hívei részesei legyenek a Szentháromság szeretet-közösségének.