Jézus Krisztus evangéliuma szent János szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.

    Utoljára Jeruzsálemben

  1. Lázár halála. Betániában, Máriának és nővérének, Mártának falujában volt egy Lázár nevű beteg.
  2. Mária kente meg az Urat illatos olajjal és törölte meg lábát a hajával.
  3. Testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: "Uram, akit szeretsz, beteg."
  4. Ennek hallatára Jézus így szólt: "A betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy ezáltal megdicsőüljön az Isten Fia."
  5. Jézus szerette Mártát, nővérét (Máriát) és Lázárt.
  6. Mikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig még helyben maradt, de aztán így szólt tanítványaihoz:
  7. "Menjünk ismét Judeába."
  8. "Mester, féltették tanítványai, most akartak megkövezni a zsidók, és te ismét odamégy?"
  9. Jézus így válaszolt: "Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságában lát.
  10. De aki éjjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága."
  11. Így szólt, majd folytatta: "Lázár, a mi barátunk elaludt. Megyek, hogy felkeltsem álmából."
  12. "Uram, mondták a tanítványok, ha elaludt, meggyógyul."
  13. Jézus a haláláról beszélt, ők azonban azt gondolták, hogy alvásról beszél.
  14. Erre Jézus nyiltan megmondta nekik:
  15. "Lázár meghalt, de én örülök miattatok, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. Menjünk most hozzá."
  16. Tamás, melléknevén Didimusz, buzdította a többi tanítványt: "Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!"
  17. Jézus Máriánál és Mártánál. Mikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt.
  18. Betánia Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumnyira.
  19. Így sok zsidó jött Máriához és Mártához, hogy vígasztalják őket testvérük miatt.
  20. Jézus jöttének hallatára Márta azonnal eléje ment, Mária azonban otthon maradt.
  21. "Uram, szólt Márta Jézushoz, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem,
  22. De tudom, hogy most is, bármit kérsz az Istentől, megadja neked."
  23. Jézus megnyugtatta: "Testvéred fel fog támadni."
  24. Márta megjegyezte: "Tudom, hogy fel fog támadni a felfámadáskor az utolsó napon."
  25. Jézus így szólt hozzá: "Én vagyok a feltámadás és az élet: aki bennem hisz, mégha meg is halt, élni fog.
  26. Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem. Hiszed ezt?"
  27. "Igen, Uram, felelte, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az (élő) Isten fia, aki a világra jön."
  28. E szavakkal elment, hívta nővérét, Máriát és csendben közölte vele: "Itt a mester, hív téged."
  29. Ennek hallatára az rögtön felkelt és hozzá sietett.
  30. Jézus ugyanis még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott.
  31. Mikor a zsidók, akik a házban maradtak vele és vígasztalták, látták, hogy Mária gyorsan felkel és kimegy, utána mentek. A sírhoz megy, gondolták, hogy ott sírjon.
  32. Mikor Mária Jézus közelébe ért és meglátta őt, e szavakkal borult a lábához: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem."
  33. Amint Jézus látta, hogy sír és a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült.
  34. "Hová tettétek őt?" — kérdezte. "Jöjj, Uram, felelték, nézd meg."
  35. Jézus könnyekre fakadt.
  36. "Nézzétek, mondták a zsidók, mennyire szerette őt."
  37. Némelyek azonban megjegyezték: "Ő, aki visszaadta a vak látását, nem tudta volna megakadályozni, hogy ez meg ne haljon?"
  38. Lázár feltámasztása. Jézus még mindig mélyen megindulva a sírhoz ment. Az egy kővel elzárt barlang volt.
  39. "Vegyétek el a követ", szólt Jézus. Márta, az elhunyt nővére megjegyezte: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos."
  40. Jézus így felelt: "Nem mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?"
  41. Elvették a követ. Jézus égre emelte tekintetét és így imátkozott: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
  42. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondom, hogy higgyék: Te küldtél engem."
  43. E szavak után hangos szóval kiálltott: "Lázár, jöjj ki!"
  44. A halott (azonnal) kijött. Lába és keze pólyával volt körültekerve, arca pedig kendővel bekötve. Jézus így szólt: "Oldjátok fel őt, hogy járni tudjon."
  45. A főtanács határozata Jézus ellen. Sok zsidó jött akkor Máriához és Mártához. Látták, amit Jézus tett és hittek benne.
  46. Némelyek azonban a farizeusokhoz mentek és hírül vitték nekik, amit Jézus cselekedett.
  47. A főpapok és farizeusok erre összehívták a főtanácsot és tanakodni kezdtek: "Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát művel.
  48. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak és elpusztítják szentélyünket és népünket."
  49. Egyikük, Kajafás, aki abban az évben főpap volt, közbeszólt:
  50. "Ti nem értetek semmit. Nem látjátok át: jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem, hogy az egész nép elpusztuljon."
  51. Ezt azonban nem magától mondotta, hanem mint főpap abban az évben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért.
  52. De nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszórt fiait összegyűjtse.
  53. Attól a naptól fogva határozott szándékuk volt, hogy megölik őt.
  54. Jézus Efraimban. Jézus ezért már nem járt nyilvánosan a zsidók között, hanem visszavonult a sivatag szélén fekvő Efraim nevű városba. Ott tartózkodott tanítványaival együtt.
  55. Közel volt a zsidók húsvétja. Arról a vidékről már húsvét előtt sokan felmentek Jeruzsálembe, hogy megszenteljék magukat.
  56. Keresték Jézust és még a templomban is beszélgettek róla: "Mit gondoltok, nem jön el az ünnepre?"
  57. A főpapok és a farizeusok ugyanis elrendelték, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse fel, hogy elfoghassák.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21.


1. Lázár nővéreiről lásd Lk. 10,38-42.

4. Lázár betegsége és halála alkalom volt feltámasztására, amely Jézus egyik legjelentősebb csodája.

9. Jézus képletesen azt válaszolja, hogy amíg le nem jár Istentől kiszabott ideje, ellenségei nem árthatnak neki.

16. Didimusz annyit jelent, mint kettős, iker.

18. Tizenöt stádium kb. 3 km.

25. Jézus az élet ura, aki a halottakat is feltámasztja. Aki benne hisz, földi életének befejezése után Isten örökkévalóságában fog élni.

35. Isten Fia valóságos emberré lett, tehát emberi érzelmei is voltak. Barátjának elvesztése mélyen megrendítette lelkét.

47. A főtanács elfogultságában attól tartott, hogy Jézus földi messiási országot alapít, ami a rómaiaknak alkalmat adott volna arra, hogy a zsidó nemzet még meglévő csekély önállóságát is elvegye.

49. Heródes óta a főpapot mindig csak egy évre választották.

50-52. Kaifás emberi okoskodásával, anélkül, hogy akarta volna, de mint főpap, a Szentlélek sugallatára, megjövendölte Jézus halálának megváltó jellegét.

54. Efraim Jeruzsálemtől északkeletre fekszik kb. 30 km-re.

55. Aki a mózesi törvény ellen vétett, tisztátalanná lett, és különböző szertartásos mosdásokkal és áldozatok bemutatásával már az ünnep előtt meg kellett tisztulnia.