Pál apostol második levele a korintusiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13.

Bevezetés

1. Címzés és apostoli üdvözlet. Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér, Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek.
   
2. Kegyelem és békesség nektek, Istentől, Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
   
3. Hálaadás a vigasztaló Istennek. Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.
   
4. Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorkodnak, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal meg minket.
   
5. Amilyen bőven részesedünk Krisztus szenvedéseiben, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is.
   
6. Ha szenvedünk, a ti vigasztalástokra és üdvösségtekre szolgál, ha vigasztalódunk, az is a ti vigasztalástokra van. Ez azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére ad erőt, amiket mi is elszenvedünk.
   
7. Ezért erős a veletek kapcsolatos reményünk, mert tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vagytok társaink, hanem a vigasztalásban is.
   
8. Nem szeretném testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért, és mód felett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk.
   
9. Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat.
   
10. Ő mentett ki a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük reményünket, hogy ezentúl is megment,
    
11. különösen ha ti is segítségünkre lesztek értünk mondott imádságtokkal. Akkor a nekünk jutott kegyelemért sokan adnak majd hálát értünk.
    

    Az apostol önvédelme

    Védekezés a gyanúsításokkal szemben

12. Lelkiismeretének tisztasága. A mi dicsekvésünk lelkiismeretünk tanúsága, hogy Istennek tetsző szentséggel és őszinteséggel, s nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével éltünk a világban, kiváltképpen köztetek.
    
13. Nem írunk ugyanis egyebet, mint amit olvastatok és megértettetek.
    
14. Remélem, hogy mindvégig meg is értitek, amint részben már meg is értettetek engem: Urunk Jézus (Krisztus) napján mi a ti büszkeségtek, s ti a miénk vagytok.
    
15. Ezzel a bizalommal készültem a minap hozzátok, hogy másodszor is részesüljek a kegyelemben.
    
16. Tőletek aztán át akartam menni Makedóniába, s Makedóniából ismét vissza akartam térni hozzátok, hogy ti kísérjetek el Júdeába.
    
17. Talán könnyelmű voltam, hogy ilyesmit terveztem? Vagy amit tervezek, csupa szeszélyből tervezem s nálam az igen és a nem mindegy?
    
18. Isten a tanúnk, hogy hozzátok intézett szavainkban nem mindegy az igen és a nem.
    
19. Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi -én, Szilvánusz meg Timóteus- hirdettünk köztetek, nem volt majd igen, majd nem, hanem az igen vált valóra benne.
    
20. Isten valamennyi ígérete igenné lett benne. Ezért hangzik fel általa az ajkunkon az amen Isten dicsőségére.
    
21. Aki pedig minket veletek együtt megerősít és felken Krisztusban: Isten az.
    
22. Ő az, aki pecsétjével megjelölt minket és mint foglalót szívünkbe árasztotta a Lelket.
    
23. Szerető kímélete. Istent hívom tanúságul magam mellett: csak irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korintusba.
    
24. Hiszen nem hiteteken keresztül akarunk uralkodni rajtatok, inkább örömötöknek szeretnénk munkatársai lenni. Ti ugyanis a hitben szilárdan álltok.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13.

8. Ázsia abban az időben a római birodalomnak Efezusra és környékére kiterjedő tartománya volt a mai Kisázsiában.

12-14. Az Apostol ellenfeleivel szemben kijelenti, hogy változatlanul kitart eredeti tanítása mellett.

22. Isten a keresztség szentségében jelöl meg pecsétjével, vagyis veszi tulajdonába az embert. Ekkor részesülünk a megszentelő kegyelem ajándékában is, amely mintegy foglalója a többi kegyelmeknek és az örök boldogságnak (lásd Ef. 1,13. jegyzet).