Pál apostol második levele a korintusiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13.

1. Mivel tehát ilyen ígéretek birtokában vagyunk, szeretteim, tartsuk távol magunktól a test és lélek minden szennyét s tegyük teljessé megszentelésünket Isten félelmében.
   
2. Bensőséges kapcsolat a korintusi egyházzal. Értsetek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk.
   
3. Nem rosszallásképpen mondom, hiszen az előbb megmondtam, hogy életre-halálra szívünkben vagytok.
   
4. Nagy a bizalmam bennetek és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, s minden bajom közt is túlárad bennem az öröm.
   
5. Mikor ugyanis Makedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelől zaklatás ért: kívül harcok, belül félelem.
   
6. Ám Isten, a letörtek vigasztalója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével.
   
7. De nemcsak megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amelyben köztetek része volt. Elbeszélte ugyanis nekünk vágyódástokat, aggódástokat s értem való buzgólkodástokat, úgyhogy még jobban megörültem.
   
8. Ha levelemmel meg is szomorítottalak titeket, nem bánom. De ha bántam volna is - mivel látom, hogy az a levél, rövid időre ugyan, de megszomorított titeket -,
   
9. most mégis örülök, nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy a szomorúság megtéréstekre vezetett. Istennek tetsző módon szomorodtatok meg, s miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt.
   
10. Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvösségre vezető megtérést hoz, amelyet senki sem bán meg; a világ szomorúsága viszont halálba visz.
    
11. Lám ebből a ti Istennek tetsző szomorúságtokból mekkora buzgalom fakadt, sőt mentegetőzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkező megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok.
    
12. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő s nem a sértett miatt tettem, hanem, hogy kinyilvánuljon értünk való buzgalmatok Isten előtt.
    
13. Ezért vigasztalódtunk meg. De vigasztalódásunk során még nagyobb örömet szerzett Titusz öröme, mert lelkét mindnyájan földerítettétek.
    
14. Ha előtte dicsekedve beszéltem rólatok, nem vallottam szégyent, mert amint nektek is mindent a valósághoz híven mondtunk, úgy a Titusz előtti dicsekvésünk is igaznak bizonyult.
    
15. Ő pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, amellyel félve-rettegve fogadtátok.
    
16. Örülök tehát, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13.