Az Apostolok Cselekedetei

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. Péter Jeruzsálemben igazolja eljárását. Az apostolok és a judeai testvérek meghallották, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét.
  2. Mikor tehát Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidó-keresztények szemére vetették:
  3. "Te kürülmetéletlen embereket látogattál meg és velük együtt étkeztél!"
  4. Péter azonban szép sorjában hozzáfogott az események elbeszéléséhez:
  5. "Joppé városában tartózkodtam és imádkoztam, amikor elragadtatásomban látomást láttam.
  6. Valami nagy lepedőhöz hasonló ereszkedett le négy csücskénél fogva az égből, s egészen elém ért.
  7. Mikor szemügyre véve beletekintettem, négylábú földi állatokat, vadakat és császómászókat meg égi madarakat pillantottam meg.
  8. Egyúttal egy hangot hallottam, amely fölszólított: Rajta Péter, öld meg és egyél.
  9. De én szabadkoztam: Szó sincs róla Uram, hiszen közönséges vagy tisztátalan ételt sohasem vettem a számba.
  10. Ekkor a mennyei szózat másodszor is szólt:
  11. Amit az Isten tisztává tett, te ne tartsd tisztátalannak! Ez háromszor megismétlődött s végül az egész megint fölemelkedett az égbe.
  12. Akkor nyomban három állt meg a ház előtt, amelyben tartózkodtunk. Cezáreából küldték őket hozzám.
  13. A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy tartsak velük habozás nélkül. Velem jött ez a hat testvér is, és így tértünk be az illető férfi házába.
  14. Ő aztán elbeszélte nekünk, hogyan látott meg egy angyalt a házában, aki hozzálépve így szólt: Üzenj Joppéba és hivasd Simont, másnéven Pétert.
  15. Ő majd olyan dolgokat hirdet neked, melyek révén üdvözülsz te és egész házadnépe,
  16. Azután alighogy beszélni kezdtem leszállt rájuk a Szentlélek, akár csak ránk legelőször.
  17. Ekkor eszembejutott az Úr mondása, melyben így szólt: János vizzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.
  18. Ha tehát Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban ki vagyok én, hogy útjába állhattam volna az Istennek?"
  19. Ennek hallatára lecsillapodtak és magasztalták az Istent: "Tehát a pogányoknak is megadta Isten az életre vezető bűnbánatot."
  20. Az antióhiai egyház alapítása. Azok, akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egész Föniciáig Ciprusig és Antióhiáig, de nem hirdették az igét senki másnak csak zsidóknak.
  21. Akadt azonban köztük néhány ciprusi és cirenei férfi. Ezek Antióhiába érve a görögökkel is szóbaálltak és hirdetni kezdték nekik az Úr Jézus evangéliumát.
  22. Velük is volt az Úr segítsége, úgyhogy nagyszámú hívő tért az Úrhoz.
  23. Ennek híre eljutott a jeruzsálemi egyházba s ezért elküldték Barnabást Antióhiába.
  24. Mikor odaérkezett, örvendezve látta az Úr kegyelmét és mindnyájukat buzdította, hogy őszinte szívvel ragaszkodjanak az Úrhoz.
  25. Derék ember volt ugyanis, telve Szentlélekkel és hittel. Így aztán meglehetősen nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz.
  26. Barnabás erre elutazott Tarzusba,
  27. hogy fölkeresse Sault, s mikor megtaIálta, elvitte Antióhiába. Egy álló esztendőn keresztül résztvettek az összejöveteleken, és nagy sereg embert oktattak, úgyhogy a tanítványokat először Antióhiában nevezték keresztényeknek.
  28. Ezidőtájt próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióhiába.
  29. Egyikük, névszerint Agábusz, szólásra emelkedett és a Lélek sugallatára jelezte, hogy nagy éhinség lesz az egész füldkerekségen. Ez be is következett Klaudiusz idejében.
  30. A tanítványok erre elhatározták, hogy mindegyikük küld valamit tehetségéhez mérten a Judeában lakó testvérek megsegítésére.
  31. Meg is tették, s az adományokat Barnabással és Saullal elküldték az elöljárókhoz.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1-18. Péter meggyőzi a jeruzsálemi zsidókeresztényeket a megtért pogányok egyenjogúságáról Isten országában.

20. Antióchia Szíria tartományának fővárosa. A Római Birodalom egyik legnagyobb városa. Lakosai szírek, görögök és zsidók voltak.

26. A megtértek száma olyan nagy volt, hogy tekintélyes csoportott alkottak; a nép a keresztény (christianus) vagyis a "Krisztust követő" nevet adta nekik.

27. Az újszövetségi próféták az evangéliumnak Szentlélektől ihletett tanítói, akik a prófétálás adományában is részesültek.

28. Klaudiusz császár uralma alatt (41-54) a Római Birodalom legtöbb helyén éhínség volt.