Az Apostolok Cselekedetei

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. Jakab vértanusága, Péter csodálatos szabadulása. Ugyanebben az időben Heródes király lefogatta az Egyház néhány tagját és bántalmazta őket.
  2. Így például Jakabot, János testvérét karddal kivégeztette.
  3. Mivel látta, hogy ez megnyeri a zsidók tetszését, ezt azzal tetézte, hogy Pétert is letartóztatta a kovásztalan kenyér ünnepének idején.
  4. Lefogatása után börtönbe vetette és négytagú katonai őrség gondjára bízta. Az volt a szandéka, hogy húsvét elmultával a nép elé vezetteti.
  5. Míg Pétert a börtönben fogva tartották, az Egyház szüntelen könyörgött érte Istenhez.
  6. Mikor pedig Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök meg a kapu előtt tartották szemmel a börtönt.
  7. Ekkor hirtelen az Úr angyala jelent meg mellette, a helyiséget pedig fény árasztotta el. Megütötte Péter oldalát és ezekkel a szavakkal ébresztette föl: "Kelj föl gyorsan!"
  8. Erre a bilincsek lehullottak a kezéről. "Vedd föl övedet és sarudat", parancsolta az angyal. Mikor ezt megtette, az ismét megszólalt: "Vesd magadra köpenyedet, s kövess engem!"
  9. Követte őt kifelé, de azt sem tudta, valóság-e az, amit az angyal művel. Úgy tünt föl ugyanis neki, mintha látomást Iátna.
  10. Áthaladva az első, majd a második őrségen, a város felé nyíló vaskapuhoz jutottak. Ez magától kinyílott előttük. Kint még végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltünt mellőle.
  11. Péter pedig magához térve fölkiáltott: "Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát és kimentett Heródes kezéból, meg mindabból, amire a zsidó nép számított!"
  12. Mihelyt kiismerte magát, Máriának, János, másnéven Márk anyjának házához sietett. Ide sokan egybegyültek imádkozni.
  13. Mikor zörgetett a bejárat ajtaján, egy Ródé nevű szolgáló jött, hogy megtudja ki az.
  14. Amint ráismert Péter hangjára, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt és elhíresztelte, hogy Péter áll a kapu előtt.
  15. "Elment az eszed!" - mondták neki. De az erősítgette, hogy úgy van. Erre megjegyezték: "Talán az angyala lehet."
  16. Péter meg váltig zörgetett. Mikor végre ajtót nyitottak, csodálkozva bámultak rá.
  17. Ő kezével intett, hogy hallgassanak, s aztán elbeszélte, mikép vezette ki az Úr a börtönből. Végül azt mondta: "Jelentsétek ezt Jakabnak és a testvéreknek." Aztán útra kelt és más helyre távozott.
  18. Virradatkor nem kis riadalom támadt a katonák közt, hogy mi lett Péterrel.
  19. Heródes meg kerestette, s mikor nem találta, vallatóra fogta az őröket, majd börtönbe vettette őket. Azután Judeából Cezáreába távozott és ott tartózkodott.
  20. Heródes Agrippa halála. A király igen neheztelt Tírusz és Szidon lakóira. Ezek azonban közös megállapodással hozzájárultak, és Blasztusznak, a király kamarásának megnyerése után békét kértek, mivel vidékük a királyi tartományból szerezte az élelmet.
  21. A kitűzött napon Heródes királyi ruhába öltözve itélőszékébe ült és beszédet intézett hozzájuk.
  22. A nép pedig így kiáltozott: "Ez már egy isten szava, nem emberé!"
  23. Isten angyala azonban azonmód lesujtott rá, mert nem hárította Istenre ezt a hódolatot. Férgek emésztették meg, úgy adta ki lelkét.
  24. Az Úr igéje pedig egyre szélesebb körben terjedt.
  25. Barnabás és Saul föladatuk végeztével visszatértek Jeruzsálembe. A Márknak nevezett Jánost is magukkal vitték.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1. Nagy Heródes unokájáról, I. Heródes Agrippa (37-44) királyról van szó.

2. Ez az idősebb Jakab apostol, Zebedeus fia.

3. A kovásztalan kenyér ünnepe a zsidó húsvét.

12. Ez a Márk a második evangélium szerzője.

17. Az ifjabb Jakab apostol az Úr rokona, Jeruzsálem püspöke. A szerző nem mondja, hogy hová ment Péter. A hagyomány azt tartja, hogy ekkor indult Rómába.